Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Béke poraikra

2017.10.23

 

Egész éjjel esett az eső. A tulipán és jácint hagymáknak jót tesz. Jót. Október 23-án hajnali 4 órakor hánykolódom, elmélkedem, hogy március tizenötödikén 1848-ban is esett az eső, 1956 október huszonharmadikán is (esett), de megrázta magát a magyar, lerázott minden rosszat, gyalázatot, láncait, sajnos csak 12 napra. Ma, 12 éves Csaba fiammal, ha esik, ha fú, megyünk meghallgatni Orbán Viktor miniszterelnök úr beszédét a Terror Háza előtt 15 órakor, később, fáklyás felvonulás lesz a kispesti Országzászlótól egészen a Templom téri kopjafáig. Este a médiaklikken visszanézzük az M2 tévében 16 óra harminckor egyenes adásban „lement” Hetedhét kaland című műsort, ahol Csaba fiammal forgatott a tévéstáb ’56 kapcsán; forgattak már többször is vele, például az aradi vértanúk napján a Hadtörténeti Múzeumban, ahol még egy gyönyörű Atillát is feladtak rá.

Sűrű napunk lesz. Eszembe jutott régi versem: Megmaradt érzés- és kérdés-lövedékek címmel, amely 56-ról elmélkedik, szól, hogy „mennék a győztes nyár után/ hogy ne lássam őszi esőzésed/ az igaznak hitt szabadság után/ hol fatányérból szürcsöl a fény/ s az utolsó magyar – táltosán –/ a föld alatt is rúgkapál!// és még egy jó pár sor után, felteszem a cseppet sem költői kérdéseket, hogy „a csapatkivonulás utolsó napján/ mit kell még másokért is megfizetni?/ hondíjt? létdíjt? keletdíjt? romdíjt?/ gondolatban meddig szállhatunk?/ szabad-e Szabadkán? kérdezhetünk/ Kolozsvár magyar konzulátusán?/ hogy hány magyarra jut egy vigasz/ hány országban?/ és mi az?//  Sajnos nem lettünk okosabbak, újabb és újabb kérdésekre sem kapunk választ, netán finoman borítsuk rájuk az asztalt – hogy szabad-e magyarul tanulni Kárpátalján? Sok az emberi aljasság, önzés… Wass Albert bölcsessége jut eszembe, fiatalon nem értettem, ma esőverésben, történelmi távlatokban, sorsverésben megértem, hogy „nem hősként kell meghalni, hanem hősként kell élni!” Elég volt, hogy mindig a legjobbak haltak meg, csak a középszer maradt (a befogadott nemzetiségek sokasodtak) - teszem hozzá a hősökre való emlékezés szent napján. Nyugodjanak békében, hisz mindannyiunk földi hazájáért áldozták életüket.

Juhos-Kiss János

Budapest, 2017. október 23-án   

56-latio-himnusza.jpg56-evford2.jpg56-es-gulyas.jpghuth-csalad.jpg56-es-csaba.jpg

 
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

Juhos-Kiss János

+36-30-310-59-57

juhoskiss@yahoo.com

Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2018 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 150960
Hónap: 2283
Nap: 105