Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mikszáth Kálmán szülőföldjén

2011.10.11

 

 

Egy kis kanyargós úton közelítettük meg Horpácsot, a Mikszáth-kúriát. Egyedüli Mikszáth Múzeum az országban, aztán átmentünk a határon, ezt egy úttábláról lehetett tudni először, mert fel volt tüntetve rajta a feketebetűs SK, visszafele Balassagyarmat táblán nem volt feltüntetve a H. Úgy látszik, ezt mindenki tudja, vagy nem fontos.

Itthon vagyunk Horpácson, vagy mégsem? 1904-ben vette ezt a birtokot Mikszáth Kálmán a Jókairól írt monográfia honoráriumából. Egyébként, tömérdek elbeszélésköteteiből nem kapott annyit. Például ma, egy Mikszáth monográfia mennyit érne? Az oktatási mindenesek ingyen kiadnák, terjesztenék az iskolákban? Akkor legalább egy magyar „árvalányhaj sóhajjal” néznénk a jövőbe! 1906-ban épült a horpácsi kúria négy oszlopfős timpanonos, impozáns, nevezzük „nagy palóc tornácnak.” Mikszáth ott üldögél a háza előtti padján, pipáját a kezében tartja, vidáman pöfékel, örök érccé, bronz szoborrá változva figyeli az eltévedt vándort. Netán rendezett szoborparkjára kell vigyáznia?

A kúria 11 éve múzeum, a kerítésen belüli rész és az újonnan épült villa tulajdonosa egy pesti katonatiszt, aki nagyon kedveli Mikszáthot, tudtuk meg a helyi „intézőtől”. A 400 hold külterületből már csak három hold maradt, a többit elvitte a téesz, vagy kitudja ki. A múzeum előtte állami tulajdon volt, nyolc évig volt eladó, míg a mai tulajdonoshoz került. Horpácson ma 186 lakos éldegél, se óvoda se iskola. Mobilposta van. Furcsa szavak a mai végeken, de Magyarországon járok, mert a múzeumban nincs katalógus, elfogyott. Kárpótolnak a patinás szobák. Dolgozószobájának berendezése még az eredeti. Egy hatalmas kétnyílós tölgyfaszekrény uralja, sehol sem láttam ilyen csodálatosat: szőlőgerezdes és alakos faragvány finomságok domborodnak ki, ezt nyitogathatta Mikszáth naponta, szemben szószék jellegű feljáró a hálóba, a következő szoba vendégszoba, szecessziós bútorokkal. Az előtte lévő szoba is tele szellemi kincsekkel. Korabeli fotók, kéziratok, az Országos Hírlap egyik számának ő a tulajdonosa, az is marad, ez biztos csupán! Kortes körútjáról fotók. Ölelkeznek Fogaras városában, képek Sepsiszentgyörgyről. Veretes szavai óarany háttéren olvasható, hogy a székely csodálatosan jókat gondol ki, de a rosszabbik lehetőséget valósítja meg. A magyar csodálatosan szépeket ígér, de közben hagyja a székelyt elpusztulni. Úgy látszik akkor is voltak bajok a Szabadelvű párttal, pedig elsősorban nemzeti érzésű volt. Aztán egy másik táblán olvasható a falon: „Az irodalomra féltékenyen kell őrködni. Hiszen már nincs is egyebünk, amivel a világ elé állhatnánk. Az irodalmunk az utolsó jó ruhadarab, amit még le nem vetettünk és ami, még el nem rongyolódott.” Egy másik táblán olvasom. „Könyvet itt nem vesz senki, szellemi terméket meg nem becsül, itt mindig a személyre megy a játék. És mert az irodalomban is nem a könyvvel törődnek, hanem az íróval, így válik lehetővé, hogy olyan íróink is vannak, akik még sohasem írtak semmit.” Veretes mondatai napjainkra is igazak: „Nehéz magyar írónak lenni.”

A másik oldalon (Szlovákiában), Szklabonyán szülőfaluja helyén nemrég felújított három szobás emlékház áll, fogad, szemben a régi temető. A nagyszobában kis konferenciát is lehetne tartani, a számítógépes szobát nem néztük meg, a jó palóc idegenvezetőnk onnan jött ki és jól bezárta. Ízesen mesélt Mikszáth első éveiről, hogy nem messze innen volt a nádfedeles kovácsműhely, ahol naphosszat ott lábatlankodott, hallgatta a nagyok beszédét, az országúton országos emberek fordultak meg s vitték, hozták a híreket. Szklabonyának a neve az író novelláiban Bodok szerepel (savanyúvízforrás, kút is volt, ma felújított), írta, hogy a faluban a legokosabb ember a kovács, aztán a pap és a kántor. Többségében szlovákok lakta katolikusok falu volt. Mikszáth nemesek és evangélikus papok ivadéka, a szomszéd faluban keresztelték; két kilométerre gyalogolt a szeretett anyai nagymamájához, akinek imádta ropogós kalácsait és meséit. Szlovákul is jól tudott, megírta a Jó palócokat a Tót atyafiakat, ki írt még annyi különösen jót, leszámítva a mai szlovák politikus-történetiírókat? Nem szerette a matematikát, nem volt jó tanuló, apja unszolása ellenére a jogot is abba hagyta. A főszolgabíró nem akarta lányát neki adni, hisz az írásból nem lehet eltartani. Titokban mégis összekeltek, de aztán tényleg nem tudta eltartani, elválltak, hogy aztán újra összekeljenek, amikor már országosan is ismert író lett. 1910-ben nagy ünnepségeket rendeztek a tiszteletére és dicsérték nyakra főre, ő azzal hárította el, hogy ez csak természetes, a gyerek is szereti az anyját, ezért még nem jár jutalom, ő csak a hazáját szereti. Szklabonyán vehettünk egy kinyitható szép kis katalógust, igaz, a szlovák nyelvű térképen csak a számok segítettek. (Kapható volt 0,3 euróért egy képeslap is, felfedezhető rajta a még csak felújítás alatt álló emlékház, s megtanulhattuk a SKLABINÁ hely nevét. ) Kárpótolt a szép katalógus 0,50 euróért árulták (Horpácson, az anyaországban az sem volt), az első oldalán 1878-ban megjelent Az igazi humoristák könyvének ajánlatából olvasható egy Mikszáth Kálmán aláírásával ellátott szöveg: „Nem azért ajánlom pedig könyvemet az én csendes szülőfalumnak, hogy ott valaki megvegye s még tetejébe el is olvassa. Nem vesznek ott meg egyéb könyvet, csak kalendáriumot, azt is százesztendőst… Hanem azért ajánlom nekik ezt a könyvet, mert tőlük tanultam, ami bennem van. Ha van benne valami érdemes, az az övék.”

 

2007. őszén

Juhos-Kiss János

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

Juhos-Kiss János

+36-30-310-59-57

juhoskiss@yahoo.com

Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< November / 2018 >>


Statisztika

Online: 3
Összes: 162539
Hónap: 5039
Nap: 219