Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dimenzió--

2016.12.09

juhos-kiss-csaba-gyorsvonat.jpg

 

Vonalas telefonon hívnak. Felveszem. A megdöbbenés és öröm szokatlan határán állok. V. Lászlónak a hangját hallom, aki már az ősszel elköszönt tőlem, meg akart halni, vért köpött és minden más baja volt, akkor a szomszédját is áthívta, hogy végrendeletét tanúként aláírassa. Végtelen örömömet szeretném kifejezni valahogyan, de nem tudok szóhoz jutni, annyi szépet és jót kíván Karácsonyra, átvillan az agyamon, hogy milyen jó, hogy most hív három nappal Karácsony előtt, nekem nem jutott volna eszembe… Máris folytatja: „Boldog Új Évet Kívánok! Jobb legyen, mint amilyen lesz!”  Értem és veszem félig igaz, félig tréfás, vagy tán egészen igaz kívánságát művészettörténész barátomnak. Sikerült elhadarnom, hogy szívesen meglátogatom a két ünnep között, de az is jól esik, hogy régi modorában telefonos egyeztetésre kér, mert valaki kocsival érte fog menni, hogy vidékre vigye egy pár napra. Mindenben és mindenkiben csalódott barátomat valaki mégsem hagyta el: így Karácsony táján. Általunk csak elképzelt, de biztosan gyönyörűséges Mennyországát hagyta ott az Isten, hogy emberré válva segítségünkre siessen: a legnagyobb Úr! A születés szent titka a halni akaró emberben is az újjászületés kényszerét, vágyát fakasztja.

V. László még nyugdíj után is különböző egyetemekre, főiskolákra járt óraadó tanárként. Művészettörténetet tanított, szemléltetett s nem is akármilyen szinten. Tele volt a szíve és a tarsolya reneszánsz festményekkel, Máriával és Jézussal, mindennapi életvidámsággal, mediterráni és országos csataképekkel, amelyeket ő maga fotózott és válogatott össze (saját pénzén és engedélyekkel) híres albumokból, művészeti kiadványokból, hogy a hetvenes és nyolcvanas években komoly magán-diagyűjteményre tegyen szert.  Ma már az internet a divat, nagyobb és könnyebben elérhető dimenziókkal! Arra törekedett, hogy egy-egy festmény születésének technikáján kívül, alkotójuk motivációját is felvillantsa, nem törődve a létező szocializmus nihilizmusával.  Rajongtak érte a diákok, csak a művészeteknek élt, tele bölcsességgel és humorral, krisztusi arccal, hatalmas nagyalföldi termetével a művészet jegyese maradt, lakásában nem lehetett közlekedni diasorozatai és művészeti albumaitól. Mesélte nekem, hogy egyszer egy egyetemistát úgy térített jobb belátásra, gondolkozásra, hogy viccből azt mondta neki, hogy van otthon egy akváriuma, ritka halakkal, amikről a vizet naponta leengedi, úgy nézegeti… Dimenzió…

Most, hogy felismertem telefon-hangját, legszívesebben felkiáltottam volna, hogy: „Hurrá élsz! Vagy máris feltámadtál? Pénz helyett halpikkelyed van, rézpityke gombod a mentéden? S most friss levegőért kievickéltél Budapestről? Hurrá, jól állunk!”

Ebben a dimenzióban érdemes élni, tovább adni V. László újévi kívánságát, hogy „jobb legyen, mint amilyen lesz!”

Elmélkedem, fel fogom hívni, hogy mikor jön vissza e bűnös városba? Felkeresem. Az ősszel nem engedte, hogy nyomorúságos testi állapotában lássam.

Most már nekem is újra mehetnékem van.

Kialudtak az adventi és karácsonyi gyertyalángok… Maradjon valamink az ártatlanul remegő, tiszta fényforrások fényességéből, ha már a gyertyák csonkig égtek. Valamit vinni szeretnék neki is – az ÚJ ÉV ÚJ DIMENZIÓJÁBA!

Juhos-Kiss János

(2011. december )

rozsakapputokkel-shaj.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése
 

Hozzászólások megtekintése

Tárnokról

(K.Melinda, 2012.01.05 13:52)

Itt az új év, új jót hozzon, régi jóktól meg ne fosszon, de ha az új jót nem is hozhat, vigye el a régi rosszat!
Boldog Újévet az egész családnak!
Isten àldjon és adjon sok eröt és egészséget, hogy még sokáig megörvendeztess az írásaiddal!

Re: Tárnokról

(Juhos-Kiss János, 2012.01.05 15:53)

Kedves Melinda!

Viszont kívánok Nektek minden jót, bort, búzát és békességet! Kösz, jár a kezem (nem eljár), jár a plajbászom. Puszi.

B.Ú.É.K. 2012!

(Budai István, 2011.12.31 16:43)

Kaptam egy üdvözlő emailt egy olyan embertől, aki a romániai informatikaoktatás egyik legnevesebb promotora, szinte mindenkori ellenzéki szemléletű, de tevékeny ember, aki a kritikai meglátásait nem azért fogalmazza meg, hogy trendi legyen, és nem is azért, hogy bebizonyítsa, neki aztán mindenről van ellenvéleménye. Beletelt néhány évbe, amíg ezt beláttam. Most azt írja, ne csak kívánjunk magunknak meg másoknak ilyen meg olyan évet, de amennyire tőlünk telik, cselekedjünk úgy és éljünk úgy, hogy tényleg jobb lehessen. Van benne valami. "Ez új idő, új esztendő, most kezd újulni..." Adjunk hálát, hogy megértük és hittel vágjunk bele az újba, ami megadatott nekünk, talán éppen azért, hogy próbáljuk meg jobbá tenni.

Szeretettel üdvözlünk mindannyiatokat, B.Ú.É.K. 2012!

Re: B.Ú.É.K. 2012!

(Juhos-Kiss János, 2012.01.01 15:51)

Kedves István!

"Ez új idő, új esztendő, most kezd újulni,
újulását víg örömmel kezdjük hirdetni..." Jut eszembe az első sor után ... Viszont kívánok Nektek minden jót!

1194 BP. POZSONY U 83

(MIHÁLY ANDRÁS, 2011.12.31 13:14)

Szia Költő barátom!
A szocializmus és a nihillizmus nem ugyan az??
Lenne még egy kis csiszolni való a versen,de ez a te versed!!!

Re: 1194 BP. POZSONY U 83

(Juhos-Kiss János, 2011.12.31 13:42)

Kedves András!

Úgy írtam, hogy V. László nem törődött a létező szocializmus nihilizmusával. Előtte volt szó, hogy máriás és jézusos műelemzés volt a tarsolyában... Kérlek, őszintén, te mai képviselő vagy (én a hetvenes és a nyolcvanas évekről beszéltem novellámban), ma nincs nihilizmus, csiszolni való?

gykonya@gmail.com

(Kónya Gyöngyvér dr., 2011.12.30 22:07)

János, Kedves!Csodálatos formában csillantotta meg a Megtestesülés által az ember számára nyílott új dimenziót! Nagyon fontos ez a figyelem fölhívás, V.L. barátja hit-eles példája, hogy a bennünket körülvevő megszentelt Valóságban ne csupán az áremelkedéseket halljuk, lássuk...A családjukkal és a sok szép találkozás szervezésével Maguk is az Isteni megjelenését szolgálják. Az Új esztendőben is legyen erejük ebben a szellemben folytatni a szolgálatot! Kívánja és kéri: Gyöngy(nő)vérük

Re: gykonya@gmail.com

(Juhos-Kiss János, 2011.12.31 10:05)

Kedves Gyöngyvér!
Mindig meghatódom olyan gyógyítóan, szépen fogalmaz, főleg jól esik visszajelzése a mai atomizált világunkban !! Köszönöm szépen. Igyekszem méltó lenni ahogyan Ön fogalmaz - ebben a szellemben folytatni szolgálatomat!!! Irodalmi pódiumot már nem szervezek a Halásztanyában, több időm marad az elmélkedésre, a tanításra, a családra. Szeretettel: János

iszigyartozz@yahoo.com

(szigyarto ildiko, 2011.12.28 23:21)

Edesapam halalanak evfordulojan ilyen csodalatos gyogyulasrol olvasni nagyszeru, remenykelto, valamint Istenbe vetett bizalmat megerosito dolog. koszi

Re: iszigyartozz@yahoo.com

(Juhos-Kiss János, 2011.12.29 09:19)

Kedves Ildikó!
Fogadd részvétemet minden időkben, édesapádat börtönbe juttatták 1956 után, egyetlen bűne volt, hogy erdélyi magyar. Isten legyen veletek. Puszi.

 

Archívum

<< December / 2016 >>
 

Statisztika

Online: 1
Összes: 106415
Hónap: 1797
Nap: 48
 
 
 
 
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

Juhos-Kiss János

+36-30-310-59-57

juhoskiss@yahoo.com

Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2018 >>


Statisztika

Online: 3
Összes: 154417
Hónap: 3177
Nap: 164