Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Balatoni nyár 2011-ben (2.)

2011.07.09

 

 

 

Hat lány bátran belevág a Balaton 20 C fokos vizébe, hogy finom testük minden porcikájával megízeljék. Micsoda dinamika, színek és jövő századok! A fürdőruhának hazudott színes cérnákból kidomborodik minden, ami akar és nem akar, jó mélyen járnak már a Balatonban, csak a rózsaszín, piros és sárga színek villognak fel bizonyos testrészeiken, a hússzín közül. Majdnem körbeállva lubickolnak, csak kezükkel simogatnak láthatatlan alakokat, ártó hideg vizet, aztán sorban fel-felemelkednek, mint ahogyan a hattyúk szoktak ennivalót kéregetni, majd bátorságot öntve egymásba, hirtelen belemerülnek a talán már gyógyító hideg vízbe.  Látni, hogy jó kis csapat, tudnak valamit, a nap is kisüt, egy pár láb, comb integet (törzs és fej nélkül), három pár láb integet a part felé, aztán kezdenek kifele rohanni.

 

Három jó kis csapat lépett fel a balatonfüredi szabadtéri színpadon. Modern, félkör alakú színpad, félig a Tagore sétány felé tájolt, a Balaton is meg-megvillant oldalánál, hűs levegőt kavartak a komoly fellegek. Eszmei színházi idő volt szombat 10 órától. A mi János vitézünk a Tündérkertben című darabot néztük fiammal és feleségemmel. A dunaszerdahelyi Fókusz Gyermekszínpad növendékei (általános iskolások) adták elő. Egy órán át kacagtunk, annyira hitelesen szavalták Petőfi sorait, ötvözve a mai kor ellentmondásaival, táncos és zenei aláfestésben; eleve három Kukorica Jánost választottak a talpraesett lányok kirobbanó temperamentummal, tehetséggel megáldva, jó humorérzékkel. Rögtönözött díszleteik között, ötletes jelmezeikben tündököltek, hol a zsiványtanyában éreztük magunkat, hol a francia királyi udvarban, de legtöbbször a Tündérországban. Közönséget nem láttam még ilyen őszinte szívvel, mosollyal és könnyekkel tapsolni. Sajnáltam, hogy nem kalapoztak pénzt, megérdemelték volna. Előadás után gratuláltam a rendezőnek vélt hölgynek (akit többször láttam fotózni), mosolyogva megköszönte, majd pár perc múlva odajött ahol ültem, és a kezembe nyomot egy 2010-ben Dunaszerdahelyen megjelent 120 oldalas kötetet. Megköszöntem, később elolvastam. Megható írások, fotókkal illusztrálva a 40 éves dunaszerdahelyi Fókusz Színpad történetéről. Alapító tagjai körött találjuk a jelenlegi darab betanítóját, Jarábikné Trúchy Gabriella óvónőt, a könyvben fiatal fotója is látható a lévai Pedagógiai Középiskola korszakából, majd több társával színészkedett a Juhász Gyula Irodalmi Színpadnak szellemi közösségében. Tanítványai ezzel a darabbal és másokkal bejárták az anyaországot, Erdélyt és a Vajdaságot. Olvasom, hogy jól érezték magukat a „két meseszép helyen” a Palicsi-tó mellett, traktorral bejárták a szántóföldeket Nosza mellett, a traktorista egy fiatal szőke bombázó (a fotón), eldöcögtek a Ludas-tóig, s azt nyilatkozzák, hogy megízlelték a vajdasági tanyavilág mindennapjait, megtapasztalták a vajdaságiak önzetlen vendégszeretetét. Erdélyi utjaik során jártak Orbán Balázs nyomában Szejkén, megálltak a segesvári Petőfi-szobornál, Székelyudvarhelyen és Parajdon a só-bányában. A könyvben két-három nemzedék fellépésének fotói, nevei található. Az elmúlt negyven évben – nálunk – melyik városban pezsdült ennyire a TÖBBGENERÁCIÓS színházi élet, mint Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda)? Jobban meg kellett volna ünnepelni június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napjának egy éves évfordulóját országszerte.  Nemde?

A fent említett darab után következett egy újabb dunaszerdahelyi produkció a Komáromi Városi Színház és a Selye János Gimnázium közös rendezésében, sok zenével, balettel, humorral és áthallásos tragikomédiával.

 A harmadik fellépő együttes Pápáról érkezett. Babits Jónás könyvéből játszottak egy jelenetet, aztán a Bibliából az ember teremtését idézték mai Ádámok és Évák, kígyók és almák szerepében; azt is lehet mondani, hogy szellemi szintekre varázsoltak minket különös művészetükkel, kacagtató balettozásukkal, a nagyon karakteres Úrral és Jónással az élen.

A balatonfüredi Kisfaludy Színház sújtásos mentében megjelenő hölgye bejelentette, hogy folytatásként, meghívják a közönséget 14 órára az arácsi temetőbe (szomszéd község), ahol megkoszorúzzák az oda eltemetett három színésznő sírját, fiatalon hunytak el tüdőgyulladásban. Az 1831-ben létesült első kőszínház tagjai voltak. A színház 180 éves évfordulója alkalmával Arácson rendezik meg az Amatőr Színházak Nemzetközi Találkozóját. Szeretettel várnak mindenkit.

 

Mi a Jókai-villát választottuk a kockaköves kaptató fölött. Két órát töltöttünk ott a múlt és jövő jótékony szárnyán lebegve (kint felhőszakadás volt). Jókai Mór jól érezte magát Füreden: csónakáztak, kirándultak, savanyúvizet ittak, korzóztak a sétányon, esténként kártyáztak, éjszaka cimbalmoztak, sokszor hajnalig távcsővel nézték a csillagokat és a balatoni vihart a verandáról (Laborfalvi Róza híres gazdaasszony volt, akárcsak Pesten, nagy háztartást vitt, állatokat tartott; idős pályatársait sokszor vendégül látta, anyagilag segítette őket.).

Felújított villában háromszor több néznivaló anyag látható, mint előtte volt (tudtam meg az egyik kedves tárlatvezetőtől), sok anyagot kaptak a budapesti Petőfi Múzeumtól és Révkomárom városától. Jókai szívesen dolgozott itt nemcsak Az arany emberen, a Hon lap szerkesztésén. Több faragványa is ki van állítva. Korabeli híres akvarellje a villájáról is látható (egyes művészettörténész szerint nem ő festette). A üvegszekrényekben látható ezüst babérkoszorúja; díszszablyája a magyar címerrel és a Regnum Hungariae et Bohemiae felirattal (sajnos a hüvelyéből egy kicsit ki kellett volna húzni, hogy tényleg látható legyen a szablya bevésése); mintha most is füstölögne Jókai tajtékpipája, a két elefántcsont faragványát sokáig tanulmányoztam, hogy a nők mögötti pálmaágakat hogy faraghatta ki, milyen technikával, modern fúrókészlettel is nehéz lenne megalkotni! Láttam Jókai elefántcsont noteszét, íróasztalát, kamráját, hálóját. Külön teremben számítógépen olvasni és látni megrázó életrajzukat, a korabeli korszak érdekességeivel fűszerezve.   

 

Kémlelem az eget, ahogyan a bárányfelhők kezdenek szétesni, de azért sokáig megmaradnak ártatlan, szétfoszló sziget-emléknek: örökre elsüllyedve, avagy reinkarnálódva új fényekben, erőteljes égi hullámokkal hömpölyögve! Talán új reményt gyúrnak titokzatos fellegekből, hogy ütőképes alakulatokba szerveződjenek. Közben jobban érdekel, közelebbről is megnézném, hogy a 6 lány közül ketten-hárman vizes dresszüket vajon milyen jó anyag-költeményekre kezdik lecserélni a reménykeltő zöld füvön? Az egyik lány labdát ölel a hasához, a másik száját csücsöríti, a harmadik haját hol feldobja az égbe, hol maga elé engedi dúsan leömleni, hogy aztán hosszasan igazgassa, kefélgesse… A hatodik keresztbe teszi a lábát… A hetedik te magad légy!


Egy kopaszra borotvált fejű fiú már egy órája alszik a fa alatt, a járdán. Egy leégett testű 40 körüli hölgy két méterről méregeti, vagy már előtte jóval bemérte. Egyfolytában cseveg, mint egy sereg fecske és kicsinyeit repülni tanító barátcinke (volt időm a cinkét is megfigyelni). Közben a kigyúrt emberünk kezdi átaludta a harmadik nyugodt órácskáját.

 

Unott családok üldögélnek, terpeszkednek, fekszenek, dőlnek jobbra-balra, apró megszokott bosszúságaikkal, szófüzéreikkel, újságaikkal, söreikkel és rengeteg élelemkészletükkel újra és újra felveszik a soha véget nem érő harcot, azért a büdös gyomorért. Bocsánat, ez tiszta biológia. Egy egészséges emberi gyomor csak sósavból napi 2 liternyit termel, kell az emésztéshez, de ha egészségesek akarunk maradni, a szánkba vett falatot jól rágjuk meg, ha nem ízlik, azonnal köpjük ki. Nemcsak törvényekkel, biológiai szabályokkal is jól körül vagyunk bástyázva.

 

Korlátozott szabadságvágyat érez az ember. Nézheti a nőket (nők a férfiakat), az eget, a vizet. Csopakról jól látható a Tihanyi-félsziget gyöngyszeme az Apátsági templom, elandaloghat az embernek fia a szőlővel borított dombokon, de borát nem ízlelheti lenn a parton…

Itt csak borús, korlátozott szabadságvágyat érezhetünk, hiába nézzük napokig a vizet, hiába érezzük a Balatont, hiába az európai szintű felújított öltözők és zuhanyzók! A teljes lazításhoz több kellene! Szellemi és lelki nedű sem ártana.

 

Egyszer csak megvilágosodtam. Vagyis elkezdtem gondolkodni, késtem egy félszázadot, de sosem késő, ha az ember nem geológus vagy politikus. Festő, vagy költőként már meg lehet alkotni egy ennél hatalmasabb, szebb Balatont, hozzá rendelni egy még erőteljesebb, érlelő nyarat!

Megvilágosodtam, vagy társadalomtudós-zoológussá sötétültem: ha az embernek négy lába lenne, először is nagyobb lenne az állóképessége, képes lenne elhúzni egy-egy hatalmas megrakott szekeret, teherautót (a nők nagy előnyt élveznének, látványosan és jól kalimpálhatnának a napozón!). Nesze neked felegyenesedett ember! Netán visszafejlődnél? Úgy látszik Isten, pont azért teremtett az embernek csak két lábat, s rendelt hozzá két lelógó, silány, zsebre dugott kezet, mert elképzelni is rossz, keserves élet lenne, ahogyan a vezető négylábú maffiózók kihasználnák a szerencsétlen négylábú embertársaikat! Itt és most virágozna csak igazán a rabszolgatartó rendszer! Idegen lények laknák e bolygót, internet, maroktelefon és minden nélkül. (Elájulni már semmitől és senkitől sem fogok!)

 

Elég nyitott szemmel jártam a Kárpát-medencét, de az elmúlt két évtizedben sehol sem láttam ilyen szép, tiszta búzatáblákat, dús kalászokkal július elején, mint amerre a vonat kanyargott Veszprém és Fejér megyében. Hála Istennek. A kukorica is nagy csöveket ígér.

– Visz’ lát’ Balaton! Visz’ lát’ Balaton! – integetett fiam a vonatból, míg csak egy kék vízfolt is felfedezhető volt a zöld lombok között.

Csopak–Budapest, 2011. július 6.                           Juhos-Kiss János

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

-

(Virág, 2011.07.11 09:44)

Örömmel vettem az ígért folytatást.
Utazásainak élményeit és annak feldolgozásait olvasva csak kívánni tudom, hogy továbbra is adja át nekünk. Így színesebb a világ.
Korábbi kárpátaljai utazásáról szóló írása jutott eszembe. Olvasása után jártam arrafelé és már akkor megéltem, az útikönyvön és a saját élményem mellé mily' jó volt ez Ön élménybeszámolóját hozzátenni.

Balaton

(Budai István, 2011.07.10 09:46)

János, gondolataiddal fátyolozva még szebb a Lapos-tó (Balaton = Platten, vagyis lapos, ha jól tudom). Tavaly a Balaton partján olvastam át, szinte egyszusszra (igaz, három nap) Barabási Albert László 300 oldalas könyvét a lepkeszárnyeffektusról (Villanások a címe), amelyben arról ír, hogy az ember cselekedetei nagyonis kiszámíthatóak, szinte semmi váratlant nem teszünk (ezt bosszantó feldolgozni, de sok tekintetben igazat lehet adni neki), tehát tulajdonképpen álmodozó robotok vagyunk... Barabási eszmefuttatásai miatt nem tudtam eléggé figyelni a tarka érdekességekre, amelyekről írsz, tehát vissza kell mennünk, hogy azokat is szemügyre vegyük... Baráti üdvözlet! István

 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

Juhos-Kiss János

+36-30-310-59-57

juhoskiss@yahoo.com

Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Július / 2018 >>


Statisztika

Online: 2
Összes: 148448
Hónap: 2644
Nap: 60