Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Balassi Bálint még hadakozik

2011.02.22

 Balassi Bálint még hadakozik

 

Mindig hadakozik a lélek, bölcsek tapasztalatán vándorol. Nagy seregek vonulnak a Hadak útján. Nekem, Balassi Bálintnak már vitézi énekem sem lehet e hazában? Nyitott könyv az életem, itt állok tér-időben végvári vitézként talpig hűségben. „Fáj a szívem és a lelkem” mondaná nekem szegény Zsuzsim táborozáskor, ha kétszáz év elteltével el nem csavarja a fejét Csokonai Vitéz Mihály, akinek jó szeme és pennája volt, s az esetet versben is megénekelte. Szívből reméltem boldogulásukat, de vagyon és hozomány nélkül ez idáig senkinek sem sikerült. Ugyanis egy asszonyállat kegyeit gyönyörű költeményekkel megnyerni, megtartani s eltartani, az a legnagyobb lehetetlenség. Nem érzelgősködöm most sem, mindannyiunkért tovább kell lépni. Isten éltesse Zsuzsinkat (szelíd, jó teremtés volt e földön, most méltán Gábriel arkangyal jobbján a helye), Júliánkat és Krisztinát.

Lóhátról beszélek hozzád, te magányos harcos. Ez nem azt jelenti, hogy nem tisztelnélek, mert nagyon tisztelem és szeretem enyéimet, akár a levágott ellenséget. Oda-oda hederintek, csattintok egyet-egyet Attila ostorával… Bár lehettem volna Dzsingisz kán bosszúvágyó reinkarnációja, vagy az aggódó unokája, akinek elvehettem volna lányát, aranyát, de nem kellett soha a másé!

Lóhátról szólok – akár egy kormányzó-fejedelem, ilyen még nem volt –, százszor lerombolt és mindig felépített városom maradványát dédelgetem, bónyálgatom vörös rongyokba s a három főszínbe, hogy jobban lássák! Hogy kigyógyuljon, hogy meggyógyuljon, hogy rossz szomszédaink is lássák e felépülést. Inkább százszor százan irigyeljenek, mintsem egy sajnáljon.

Lóhátról is Pest–indulót pengetek nektek a rendes feltámadásig!

A Határ útnál, képletesen, újra a törökre rontottam; kifújtam magamat s újra elvettem Dobó Krisztinát. Párducos kacagányom alá terítettem. Friss ereken, tisztásokon, lankadni nem akaró, vad erőm vagdalkozott, futtatott; rózsák illatozásának s madarak dalának mámorában, beteltem a szabad élettel, ahogyan régen megénekeltem, hogy igyunk, lakjunk egymással vígan szeretetbűl!

Szavam ne felejtsem, a Határ útnál vágtáztam, de lovam hirtelen felágaskodott, visszahőkölt. Ott állt előttem, egy szép orcájú, delejnézésű leány. Kegyeiért boldogan megadtam volna magamat először és egyben utoljára, amikor kardot rántott és azonnal erős eurót követelt tőlem. Förtelmes hastánc és csípőriszálásba kezdett, s egyéb szolgáltatásait hangsúlyozta, ígérte, de már szelídebben. Magamban nagyon elkeseredtem, hisz én egész életemet szolgáltattam ki, véremet ontottam a hazáért, bő bőrömet vittem a török s mindenféle vásárba! Ó Istenem, milyen világba csöppentem vissza? Nem elég, hogy csak anyámasszony katonáival találkozom lépten-nyomon, hanem itt vannak ezek az álruhás kémek (kimondani is restellem: család és gyerekellenes ringyók). Dühösen a budai fürdőig vágtattam, törökül kezdtem el énekelni, Kobzos Kiss Tamás hangjával s lantjával szépen erősített engemet. Elütve a bajokat, kínomban tréfáltam, hogy hány patkó van egy lovon vágtában? Mondták, hogy négy. Dúdoltam, hogy egy sem, mert a ló van a négy patkón. Hajnalban újra lóhátra pattantam, táltosom parazsat evett, nem kell soha füvet vágnom, alig bírtam irtani a handabandázás átkát, a minden értéket megölő önzés és fösvénység gaza mély gyökeret vert.

Fehér ménemről beszélek, drága, lelki fegyverzetben. Nem vér és hús ellen hadakozom. A sátáni hatalmak ellen van örökös tusakodásom. Isten minden fegyverét rám bízta, legszebb páncélzatával ruházott fel, hogy védjem a nemest.

Isten úgy akarta, hogy kardos lélekként újra megéljem a haza siralmas sorsát. Az égbe kiáltó nagy igazságtalanság miatt, már a túlvilágon sem volt maradásom, itt vagyok, másként nem tehetek, látom már az egek is leszakadtak! Rablók és nemzetárulók élvezik a magyar nép jussát. Ami megmaradt, a századok viharából, az most ebek harmincadján. Kivont karddal kérdezem a „trianoni világtól”, hogy drága népem mi a csudát véthetett akkorát, hogy ilyen mélyen tették a sírba? Mi az, hogy Szlovákia, pedig Antall József ismerte el először? Satöbbi, satöbbi! A Kárpát-medence legtöbb helyén szlovák, ukrán, román, szerb és más nyelveken janicsárokat képeznek magukra hagyott maradékaink ellen! Közben a csonka országban egymást marják, patvarkodnak és pártoskodnak. Kicsinyes önzésből valódi érdekeinket és értékeinket is leugatják!

Az 1867-es egyedüli Kiegyezést is elszúrták. Aki ezt még utólag sem látja, az tudatosan mellébeszél vagy hatökör!

Ma az állattannal foglalatoskodtam. Kikapcsolja, nyugtatja agyamat. Nem értem ezeket a nyögdíjasakat, de öreg harcosként, lehet, hogy bennem van a hiba, képtelen vagyok velük siránkozni naphosszat, hogy nem lehet megélni, nem lehet megélni, pedig lábuk előtt hever a megszerzett kolónia; párnás tenyerükben sosem érezték a szablya markolatát, termék-bemutatókra és méregdrága tanfolyamokra járnak. A rokkant katonák mikor álmodhattak ilyenekről?

Újra beleástam magam az állattanba. A szerszámkészítő emberszabású majmok értelmi képessége ma is lenyűgöz. A mai állat-embernek ez már fel sem tűnik, sőt világszerte tovább rombolja életközösségét. Az Európai Unióban is furcsa példányok verbuválódtak össze. Mindez kezdődött Darwin A fajok eredete könyvével (1859-ben jelent meg), persze hülyeség az egész – nekem is véletlenül került a kezem ügyébe. A hiányzó láncszem azóta sem került elő, miszerint bizonyítani lehetne, hogy az ember és a majom egy fajból származik. Sőt, ma már azt lehet bizonyítani, hogy alakulnak át az emberek majmokká! (Lásd az akciós termékekért való kapkodást!) Mióta világ a világ, mindenki tudja, hogy a butaságnak nagyobb tábora van, mint az igazságnak. Eszembe jutott egy vicc. Nem is vagyok szenilis. Hazamegy az ötödikes gyerek az oskolából, Darwinról tanultak. Megkérdezte az apját: „Mondd apa, mi tényleg a majmoktól származunk?” Az apja válaszolt: „Te, lehet, hogy a majomtól származol, de én nem! A majom származik tőlem!”

Komolyra fordítva a szót, aki nem élt kisebbségi sorsban, s nem beszél nyolc nyelven, az nem tudhatja, hogy mi a magyar fájdalom… Trianon s a Benes-i dekrétumok után, ismerik-e, hallgatják-e még vitézi énekeimet? Reneszánsz műveltségem, túlfűtött indulatom mindhiába, nem is értik. Pedig igazamért hányszor de hányszor verekedtem, bujdostam, fogságba estem, tömlöcben sínylődtem, míg végül Esztergom falainál (1594) az az átkozott golyóbis le nem vitte mind a két lábamat! Csak az fáj rettenetesen, hogy százezreket gyilkoltak és telepítettek ki a valamikori gazdag Felvidékről, az aranyló búzakalászos Partiumból, édes Erdélyből, s a valamikor oly erős déli végekről! Hasad meg a szívem, hogy például a Sopron környéki dicsőséges felkelésről tankönyveink egy büdös szót sem ejtenek, de akkor, ha nem verik ki az osztrák csendőrséget, most Sopron sem lenne a mienk, a hűség városa!

És ne fájjon ezerszer jobban azoknak a magyaroknak a szíve, akik önhibájukon kívül kerültek idegen uralom alá? A szerencsésebbek most a mondvacsinált EU-hoz tartoznak, de amiért rossz testvéreik lelketlenül kitagadták, azért ott is magyarok szeretnének maradni!

Még a világ a világ, az adott területen és kultúrában élő emberek legerősebb pillére az Istenszeretet és a Hazaszeretet lesz. A fehér galamb, s nekünk a turul – lásd Munkács várára visszaszállt!– mindegyre újjászületik e látató világban! Mindig a bensőből fakadó láthatatlan és hallatlan érzelmi viharok éltetik az embert!

Vérzik a szívem, de hiszem és vallom a feltámadást. Meg van írva, hogy sokat kell szenvedjen az istennek fia, míg minden be nem teljesül… Hát aztán nekünk? Vérzik a lelkem, a kardom csak szeretne, de nem találok egy megbízható fegyvertisztitó csiszárt sem. (Régi és új szakmák kihalóban.) A honvéd, (pénz)hivatásos katona, a rend(csend)őr fellépése csak a polgárral szemben hatékony. Nincs nemzetstratégia és jövőkép! Mindig jobbat reméltünk, de arcpirulás nélkül mindig rosszabb helyzetbe taszítottak.

Szerény újra-eljövetelem idején tengődünk, kóválygunk, mint gólyafos a levegőben. Semmit mondó, bamba tekintetek a Földön, s lent Hadész birodalmában. Nézzetek fel az égre!

Térjetek végre magatokhoz jóravaló emberek! Edmund Burke mondta, pedig nem barátom, nem is nagyon ismerem, de le a kalappal előtte, hogy: „Az egyetlen dolog, ami szükséges a Gonosz diadalához, hogy a jó emberek ne tegyenek ellene semmit.”

Ne nézzetek rám annyira gyámoltalanul! Savószínű szemetek örök posványba süllyesztenek! Ennyire reménytelen lett a jól és jót hallás?

Történelem: az egymást gyilkolás. Amit tanultunk, az életben nem használható. Amiért küzdöttünk elveszett. A tudomány, akár a szenvedély arra való, hogy bizonytalanságunk dzsungelébe zaklasson. Mélyebb és még fájóbb legyen hiányérzetünk. Árnypad alatt fű-hínárszálakat matatunk, s legjobb esetben megfoghatjuk az ismeretlen fénynyalábok legutolsó istenségét.

 

Budapest, 2008. április 19.

Juhos-Kiss János

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

Juhos-Kiss János

+36-30-310-59-57

juhoskiss@yahoo.com

Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2018 >>


Statisztika

Online: 3
Összes: 154417
Hónap: 3177
Nap: 164