Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az utolsó menekült

2015.11.13

 

 

kek-taj.jpg

A menekültek teljes terhét, súlyát - miközben roskadásig a sajátunkat is vinni kell - ki képes cipelni egy télen át, legalább a tavaszi kikeletig? Hol vannak azok a népek, országok, akik képesek lennének megbirkózni ezzel a menekültáradattal? Megtelt a szív békétlenséggel, a hátizsákból kikandikál a megannyi hazug elragadtatás, talán ártó szer, anélkül hogy kotorásznánk, bele mernénk nézni. Virágzik a korrupció világszerte, hajtogatják. Mi lesz, ha teremni fog? A menekült zöme azt sem tudja, hogy ő maga mi fán terem. Nem is akarják, hogy megtudják. A menekült csak megy, szedi a lábát, az erdőn át csörtet, a mezőn át igyekszik, az akadályon átviharzik.

Az utolsó menekült 19 éves, Haszár a neve, elhagyta szüleit, 6 testvérét, nagy szerelmét Alinát (Placsintár lányát), akit azzal hiteget okostelefonján, hogy Lamborghinivel megy majd érte. A 77. mennyország kapujáig nagyon kevesen értek el...

Emberi bőrben akarok élni s meghalni, mondja az utolsó csokoládébarna menekült. A legutolsó utáni pillanatig is, ember szeretnék maradni, mormolja anyanyelvén. Őszintén sajnálja, hogy szavait nem értik meg... A menekültek tülekedni, taposni és ütni képesek, tisztelet a kivételnek. Sajnálja azokat, akiknek nyomós okuk volt az elmeneküléshez; de azoknak sem érti beszédét, mintha szavaik is megszöknének a szájukból, akár az afgán hegyek úgy konganak, bábeli zűrzavarban őrjítenek vagy messzi tengerbe vesznek... Pedig mindenki e földön csak vándor, a maga zsírjában (nem disznó) fő, leledzik. Neki Istene sugall - mégis úgy érzi, mintha naponta süllyedne a sötét nihilbe. Azt ígérték neki, hogy megtanítják halászni, s úgy fog élni mint egy európai a szárazon, az összkomfortos lakásban: nagyképernyős televízió előtt jó kajákat fog falatozni, édességeket nyalogatni... A lényeg. Neki csak annyit kell megtanulni, hogy mondja , aztán dobja be a folyóba, az nyomban hallá fog változni. Erősködtek, hogy minden szarosból lehet milliárdos, csak azt kell megtanulnia, hogy mindent mással készíttessen el, és egy harmadikkal fizettessen meg. A földet a földnélküliekkel vagy földönkívüliekkel dolgoztassa meg, a terményt a földiekkel fizettesse ki; a vizet a vízilovakkal szellőztesse, de a vízimajmokkal (értsd embereket) fizettesse meg.

Napok, hetek, hónapok óta kóborol és hallgat, mint a sír, ha valamiféle hatóság kérdezgeti. Talán már nem is él, csak robot. Bárcsak lenne még egy menekült, aki helyette meg tudná magyarázni a gazdag nem-menekülteknek, hogy ő egy igazi menekült. Nem a Kánaánt akarja elérni, nem is arra indult, hanem az EU Németországát keresi! Mit nem lehet ezen érteni, hogy minden ember az övéi között keresi a boldogulását, csakis övéi között tud kiteljesedni, boldogan élni. Németországban várják rokonai. Ezt alig tudta végiggondolni, annyira megfájdult a szíve; ha egyet, most azonnal nem ordít, a szíve meghasad! Erre odarohan egy nagydarab, gumibotos szláv, fél kézzel kiemeli az út mellé teszi, mint egy nagykabátot, letérdepelteti – Allahnak hiszi magát? Tudta, hogy bármit is mond, úgysem értené. Elkezdett kiabálni, hogy Placsintár lányát szereti, érte vállalja ezt a végeláthatatlan, megalázó, halálos menetelést – örök szerelem ez, a sírig tartó szerelem. Kiálthatta volna azt is, hogy Kajatán a legjobb barátja, talán azt értenék, hogy egy becsületes örményről van szó, a legjobb barátjáról. Hogy elkerülje a bajt, elhallgat. Hátrafacsart kézzel térdepel, nem nyög. Van, ki őhelyette is nyögjön, követelőzzön, zabáljon és igyon rogyásig. Neki igazi lakhelye e világon szerelmével és várható 7-8 gyermekével félre van téve! Otthon bölcsnek tartották, nem barbárnak, mint ezek a befogadók, akik erőszakos többnejűnek vélik. Hosszú hónapok óta egyre csak szenved, nélkülözik, csalódik, tűr; már a három T-t is megtanulta, amikor átkutyagolt Hungárián; bárhol menetel, de újra és újra azzal nyugtatgatja szívét, hogy végre elérheti élete célját...

Az utolsó menekült megkerülte a Földet.

Holtfáradtan, félhold-fáradtan ül a világ végén, lelógatná lábát, mint a népmesében, de nem érzi, semmije sincs: sóbálvánnyá változott a Csendes-óceán partján. A sóvárgás fehér és vörös virágokkal öntötte el a testét. Egy biztos - nem borvirágok.

Már azt sem tudja, érzi, sejti, hogy hányadik élete után haldokol. Kimondhatatlan fájdalmat érez, újra és újra agyába hasítanak vergődő gondolatai, hogy egyedül maradt mint az ujja, hogy megkerülte a Földet és nem esett közbe Európa? Hogy kerülhette ki Németországot? Hol vannak a menekültek? A fiatal legények merre menetelnek? Felszívódtak? Boldogultak? Szétosztották őket?

Választ a politikusoktól és egy tökös újságírótól várhatunk, aki még azt is le meri írni, hogy az utolsó menekült eltávozott.

 

Budapest, 2015. november 13-án

Juhos-Kiss János

 

turulmadar.jpg

 

 

 
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

Juhos-Kiss János

+36-30-310-59-57

juhoskiss@yahoo.com

Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< November / 2018 >>


Statisztika

Online: 3
Összes: 162539
Hónap: 5039
Nap: 219