Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szerelem vak (A szerelem vakká tesz)

2011.11.12

 

A közmondás szerint, aki szerelmes, nem veszi észre kedvese hibáit. Egy egészséges és temperamentumos férfinél a „szerelem nem vak”, mert egy szép nő s idomai láttán: azonnal megvadul!
Egy egészséges, temperamentumos nő mikor és hogyan képes megvadulni? Mi a szemérmes és szemérmetlen igazság, ha ismerjük azt a közmondást, hogy: „Elég, ha a férfi egy fokkal szebb az ördögnél?”
Keresd az asszonyt címmel Dr. Szőcs Károly tollából kiváló tanulmányt olvastam az Átalvető folyóirat 79. friss számából:
„Valamikor a 80-as évek végén, egy svájci, jó módban élő könyvelőnő egy afrikai kirándulás alkalmával meglátott egy masszái törzshöz tartozó, félig meztelen és lándzsával felfegyverkezett harcost, amikor éppen felszállt egy vízi járműre. Az asszony nemcsak leírta, hanem a tv-riportban is elmondta, hogy teljesen eszét vesztette a férfi láttán. Még pontosabban azt mondta, hogy nem tudja magának megmagyarázni, mi történt vele. Hazaérve Svájcba elhagyta barátját, felmondta biztos munkahelyét, megszüntette minden kapcsolatát családtagjaival, s elindult megkeresni az afrikai szavannába azt a férfiút, akitől nem tudott szabadulni. Meg is találta, s bejelentette a férfiúnak, hogy azért jött, mert a felesége akar lenni. Ezt a tényállást európai kultúrkörünkben úgy mondják, sőt, meg is énekelték, hogy „nem tudok élni nélküled”. Nem valószínű, hogy a szavanna lakója ezzel a kifejezéssel valamit is kezdhetett volna, de a frigy megtörtént a szavannában, egy primitív, kör alakú kunyhóban; mindent filmre is vettem. Nevetséges, inkább groteszk, ahogyan a félmeztelen bennszülöttek között ficánkol egy svájci, fehér bőrű nőszemély, hófehér, Svájcból hozott menyasszonyi ruhában. Részletesen leírja ezt is, amit Európában nászéjszakának neveznek, ami meglehetősen csak a lényegre korlátozódott, hiszen egymással nem is tudtak értekezni. Aztán bekövetkezett az, ami akár csak félig-meddig működő ún. Józanésszel meg lehetett volna jósolni a legeslegelején: lassan, de feltartóztathatatlanul elkoptak az illúziók. És nemcsak amiatt, hogy egyre jobban a tisztálkodási lehetőségek otthoni megszokott formái iránti igény nyomult az egyre tompuló érzelmek helyére, hanem a mindennapi élet kisebb-nagyobb olyan járulékai, amelyek a civilizáció járulékai. Aztán az álom-férfiú (valójában csak álom hím volt) sokszor napokon keresztül érthető módon távol volt vadászatokon, s mikor visszatért, a viszontlátás kölcsönös öröme a férj rendelkezésére állására – pontosabban: fekvésére – redukálódott.
Mint legtöbb nyugat-európai, a hölgy megváltói szerepre is vállalkozott, és egy bolt-félét nyitott, hogy a szavannában megvásárolhassák az emberek a mindennapi legszükségesebbeket. A törzsi szinten azonban ez lett volna a csoda, ha az elképzelés működött volna. Ez azonban szociológia és népgazdasági szinten értelmezhető történés, nem erre vállalkoztunk.
Nemsokára maláriás lázrohamok kerítették hatalmába a terhes asszonyt, majd a szülés következett, az afrikai szokások szerint a törzsi öreg (asszonyok) segítségével, ami képzelhetően eltért attól, ahogyan manapság Európában szokás világra hozni az utódokat. Leánygyermeket szült, s akkor megvilágosodott előtte, hogy saját gyermekét mégsem a szavannában nevelné fel, hiszen a gyermeknevelés svájci módját ugyan nem saját tapasztalatból, de kívülállóként jól ismerte. Nem maradt más, mint négy év után vissza Svájcba.
Amikor a média elé lépett, felmutatta iskoláskorú leányát, aki érdekes módon sem az anya, sem az apa szikár, sudár testalkatát örökölte, hanem az európai iskolaudvarokat benépesítő, a jóléti társadalom jól táplált és kövérkés gyermekévé vált. A mama pedig nagy-nagy szorgalommal könyv formájában tette közzé az egész történetet, amivel párhuzamosan valamennyi német nyelvterületen piacra kerülő könyvnek igen jót tett a majd mindegyik tv-adó fecsegő rovatába való fellépés. Jobb reklámot egy könyvnek el sem lehetne képzelni. Nagy példányszámban kelt el a könyv, több nyelvre is lefordították, ami biztosította számára a szolid jólétet. De ez sem volt elég, visszament látogatóba, a szavannába, és természetesen erről is beszámolt először a tv-ben, majd olvasóit boldogította írásban. Több mint tíz millió példányban kelt el könyvéből!”
A könyvből film is készült. Magyarországon is bemutatták.
Az alábbiakban ide biggyesztem, amit interneten kaptam én is: az emberi gyarlóság telitalálata; a pesties és világi értéktelenség cinikus kiröhögése.
„Hogyan bánj egy nővel? Kínáld borral. Vidd vacsorázni. Tartsd a kezeid között. Bókolj neki. Hallgasd meg. Mosolyogj rá. Nevess és sírj vele együtt. Romantikázz vele. Bátorítsd. Higgy benne. Bújj össze vele. Vásárolj vele, vegyél neki ékszereket. Vegyél neki virágot, fogd meg a kezét. Írj neki szerelmes leveleket. Menj el a világ végére érte és vissza.
Hogyan bánj egy férfival: Legyél meztelen. Hozz neki fasírtot és sört. Ne állj a TV elé.”
Dr. Szőcs Károly a svájci asszony története kapcsán ide vonatkozó tanulmányából idézek újra, a szakirodalmat is segítségül híva.
„Mi az oka a leírt jelenségnek, amikor nemcsak a tinédzserek, hanem érett asszonyok is minden jel szerint elveszítik a józan eszüket és saját maguk feletti ellenőrzését? A válasz kissé nehézkes lehet, elsősorban azért, mert nem írják le maguk az érintettek őszintén és szavahihetően, mit éreztek azokban a kritikus pillanatokban – a tinik, amikor elájultak, vagy szinte elájultak, az asszonyok pedig, akik tudják, hogy „mitől döglik a légy” – valamit mind elhallgatnak. Van azonban egy német kifejezés, az ilyen rendkívüli történések jellemzésére szokták mondani magukról: „das Kribben im Bauch”, ami azt jelenti: a hasukban zsibogást, bizsergést éreztek. Ezt a kifejezést használják aztán minden olyan váratlan esemény megélésének leírására, ami elsősorban lélektani síkon fejti ki hatását a nőkre. Férfiak nem hivatkoznak erre, mivel más minta szerint történik úgy a megéltekhez való viszonyulás, mint a történések feldolgozása is, mondhatni józanabbul és kevesebb elvonatkoztatással. Egy alkalommal arról számolt be egyik barátom, hogy miután meglátott egy asszonyságot, beleszeretett; de hogyan? Azt mondta: te én olyan szerelmes lettem”, de ezeket a szavakat úgy mondotta, hogy eltűnt szemem elől az ismert barát, és előttem állt egy sajnálatra méltó, 40 feletti, érett, egyetemi végzettségének megfelelő állásban dolgozó és a tudományos ranglétrának a csúcsára érkezett férfiú, akit meg kellett szánjak”.
A „szerelem vakságával” kapcsolatban az említett tanulmány végéről a remek összefoglalást idézem.
„Van abban kiegyenlítő igazságosság, hogy derékövön alul az intelligens emberek is megszűnnek intelligensnek lennimondotta az éles szájú és értelmű Henry Miller. Camille Paglio amerikai feminista kimondta azt, ami leginkább szemérmes elhallgatás tárgya: az esztétika megszűnik ott, ahol a szexualitás kezdődik. Albert Einsteinnek is volt mondanivalója, éspedig: fejünk gondolkozik, a derékon aluli rész kormányoz. Végül is az egymásba-szeretés vagy a csak egyoldali, valakibe való beleszeretés is abban hozható közös nevezőre, hogy olyan előszoba lehet, ahonnan az út az ágyba vezet(het), aminek az elmaradása vagy a vonzódás visszautasítása sokakat egy kimondottan kínzó, nem egyszer tragédiában végződő lelkiállapotba juttat(hat). (Pro memoria: de mennyi irodalmi és művészeti termék megszületését »köszönhetjük« ennek!) A végén pedig felteszem a kérdést: mit keres egy (az) asszony: valakit? vagy valamit? Mindkettőt! Valakinél valamit, azt a bizonyos káprázatot; a csalódás után pedig folytatódik a további keresgélés annak megtalálására.”
A férfiak is valakit vagy valamit keresnek. Nagy az Isten állatkertje, most lettünk 7 milliárdon a Földön.
Szerelemvakság ide, ellentmondás oda, dilemma, művészeti termék ide vagy oda, de mégis csak azt mondhatom újra és újra, hogy ész és érdek nélkül többet kéne hancúrozni, jól belecsöppenve a szaporodás és sokasodás áldásaiba: a magyar megmaradásért!  
Ugyanakkor ezt is árnyalni kell (nem árnyékolni). Nemrég olvastam, hogy a magyarok szeretkeznek a legtöbbet a világon. A statisztikából az is kiderült, hogy a magyar nők jóval hűségesebbek a magyar férfiaknál, de ugyanakkor majdnem két százalékkal többször szeretkeznek hetente, mint a magyar férfiak. Ezt aztán végképp nem tudom felfogni! Hogy lehetséges ez? Ennyi külföldi lebzsel itt nálunk? Mi van azzal a híres hűséggel? Jól jön Churchill szállóigévé vált mondása, hogy „csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítottam.” 
Oda lyukadtunk ki, ahonnan a magyar közmondással elindultunk, hogy „a szerelem vak” – ráadásul kevés a tisztánlátó!
Juhos-Kiss János

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

Juhos-Kiss János

+36-30-310-59-57

juhoskiss@yahoo.com

Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Július / 2018 >>


Statisztika

Online: 2
Összes: 148448
Hónap: 2644
Nap: 60