Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A selymes lábú, tüzes szemű doktornő

2011.02.22

 A selymes lábú, tüzes szemű doktornő

 

Bandukolok az Üllői úton. A tegnap reggel fújt a szél, ma reggel kellemesen simogat. Szemembe süt a nap. Minden porcikámat átforrósítja. Az ismerős doktornő selymes, őz lábaival szökdécsel el mellettem. Vádolom magam, hogy miért nem köszöntem rá, s most legalább büszkén lépegethetnék selymes lába társaságában. Csalfa gondolataim azonnal agyonverem, s a történelem órán leadandó leckére koncentrálok, aztán tört szállóigéket mormolok.

A tüzes szemű doktornő, egy villanás alatt eltűnik a bokrok mögött. A naturalista szennylátványt lehet-e elvarázsolni? – Állj! – parancsoltam magamnak, rám szakadt érzelmeim keserűségében. – Ez a selymes lábú, tüzes szemű doktornő, mit keres a bokrok takarta megannyi szemét között, a betonkerítés tövében, ahova egész évben csak fél szemmel mertem benézni, hogy ne lássam, az üveg száját szopogató csöveseket, a legjobb esetben…– Adni akart valamiféle elixírt, tetvek elleni befecskendezést? – Az ördögbe, miért nem vagyok én kezei között?

A bokor felé nézek. A doktornő tüzes szemébe most aztán tényleg nem mernék. Villámgyors varázslattal fejti le lábáról a nylonharisnyáját. Illem ide vagy oda, kivillanó, selymes lába gyönyörűséges látványától megtorpanok, hódolatra és együttérzésre indít, mint egy éhező állatot! Jött, hogy odarohanjak, suttogni valamit, habzsolni, csókolni! Egészséges életösztönöm, buja képzeletemmel együtt a verőfény felé elillant! Nem szakad rám a dacos, gondolkodás nélküli tett. A tett halálában vonszolom magam – nem könnyű – érzékeny verseimmel szívemben: a kutyának sem kellünk! kellek  A nő finom húsába érzékien beleharapni, s abba belehalni kellene, mint eltékozolt vágyaink minden sóhajába! Az ördögbe a tanársággal, a pályán már csak a gyengék, és a jól kezelhetők maradtak – a teljesen kezelhetetlen gyerekekkel szemben. A rossz társadalmi (és történelmi) beidegződések minden értéket megfojtanak: az őszinte emberi kíváncsiságot és tudásszomjat, az önzetlen jóságot és a példaképeket, a tiszta szépséget a szex misztikus mámorával egyszerre! Csaták kimenetelén, rossz következtetések átkán, neszel a jövő, mint őszi csókolózó levelek, halott avarban! Ámor nyilával ma is a szívekbe lő!

Nem rohantam oda, mint buzgó szex-mániás, lefejteni lábairól azt a ráncos, csúnya és nagyon idegesítő nylonharisnyát. – Na, te mű, hogy merészelted selymes lábát szorítani, irritálni? Ahelyett, hogy a lábujjától egészen fel a combtövéig lábát óva nyomogasd, átölelve rugóztasd?

Selymes lábaival elsuhant mellettem, mintha én nem tudnám, hogy mi a dörgés. Mielőtt belépne a kórház ajtaján vakbél komolysággal, hangosan köszönök:

– Kezeit csókolom doktornő! – közben a selymes és fényes lábait nézem, harisnya nélkül ennivalóbb!

– Üdvözlöm – rebegi remegő ajakkal, s tüzes szemei már-már kibírhatatlanul perzselik testemet.

A selymes lábú doktornő áll a beteg gyerek ágya mellett, megvizsgálja, egy-két biztató szót mond. Elmagyarázza a nővérnek, hogy mit és hányszor adjon be neki, bizony, bizony, én is bekapnék bármit, naponta ötször! Szerelemmel szívemben halok meg. Egy lábért. Nem tudhatja, de annál jobban fogja érezni, hogy szerelmünk üres hüvelye földünk illatába hull, majd. S milyen jól fog esni, még az a selymes lábaival való belém rúgás is! A rúgkapálózás üteme: a jövő zenéje!

A selymes lábú, tüzes szemű doktornőből újságszerkesztő is lett. Az érzékeny álmodozókkal, azután sem foglalkozott. A legtöbbre akkor vittem, amikor Gyógyír lapjában egy-két tanítványom versét közölte. De nagyon jólesett egyszer, amikor a fotóssal beszélgettem, kijavítottam annak buta világszemléletét, mint megváltó angyal jelent meg az ajtóban, a kefelevonatot lapozgatva, tüzes szemével figyelt, aztán rám nézet, s azt mondta megváltói könnyedséggel: – Neked van igazad! – Köszönöm –rebegtem. Ennél nagyobb elégtételt egy selymes lábú, tüzes szemű doktornőtől elképzelni sem lehet beteg világunkban.

Később összeomoltam. Elmondta, hogy elmegy. A Szent János kórházban van a férje, tulajdonképpen ő szerkeszti a lapot, az ő e-mail címére küldjek ezután verseket, cikkeket. Mit érdekelt engem az írás, a férj, főleg e-mail címe, ha már selymes lábának, tüzes szemének látványától is képes megfosztani.

Utoljára a könyvtárban „futottam össze gyönyörűségével”. Nem érdekelt a könyvtárossal folytatott beszélgetése, csak annyit jegyeztem meg, hogy magánpraxist nyitott a férjével. Már a kilincset fogta, de hirtelen rám nézett: – Köszönöm az eddigi munkáját. – Szívesen, igazán nem volt sok – válaszoltam. Tüzes szemvillanását még elkaptam, de selymes lábát már nem sikerült.

 

Juhos-Kiss János

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

Juhos-Kiss János

+36-30-310-59-57

juhoskiss@yahoo.com

Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< November / 2018 >>


Statisztika

Online: 3
Összes: 162539
Hónap: 5040
Nap: 219