Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Lélek Örök

2011.02.22

 A lélek örök

 

Isten látja a lelkemet, ami a szívemen, az a számon. Leírom, amit tudni vélek, szeretni szeretnék ebben az április eleji fagyos időben: a lélek halhatatlanságáról.

Mi az, hogy lélek? A szellem és a hit az emberiség legnagyobb feltáratlan drámája! Mivel nem ismerjük annak pontos eredetét, hatását és kiteljesedését.

Most két hete temettük el Hatházy Jenő barátomat. Barátom, csak nyolc évig ismerhettem. Ismeretségünk először a végtelen felé ívelt, amikor azt mondta a társaskör elnökének, aki szerette volna bemutatni új könyvemet, hogy várjunk még vagy hat hónapot ezzel… Akkori kijelentése rosszul esett, de a következő társasköri összejöveteleken egyre inkább megbocsátottam fölényeskedését, mert volt mondanivalónk egymásnak: történelmi és irodalmi színtereken száguldozva.

Sajnos, eltemettük Hatházy Jenőt, apám is lehetett volna, hisz nálam 24 évvel volt idősebb. Én két kicsi széken kuporgok, 44 éves vagyok.

Hatházy Jenő halála után is képes, mélyebb nyomokat vésni belém, hisz míg élek magam előtt fogom látni a keze által megformált Esztergom és Diós várának kicsinyített, finom tornyait, felvonóhídjait, amivel a Kézműves Ipartestület Országos díját nyerte el.

Elevenen él bennem az a kép, amikor utoljára láttam a társaskörben. Könyvbemutatóm volt. Dedikáció után, már csak egy megvásárolható könyv volt az asztalon, elkapta, és lelkesen kijelentette, hogy neki még egy könyv kell, s máris lepengetett az asztalra kétezer forintot. Egy dedikáció után a matematika szakos, ismerős tanárnő bemutatott egy földimnek, akit az én kedvemért hozott el, s könyvet szeretne venni, mondta. Jenőre pillantottam, s mondtam neki, hogy ő úgyis két könyvet akar, most csak egy van, adja ezt oda a hölgynek. Legközelebb két könyvet viszek neki, a pénzt a markába nyomtam, hogy utólag fizet. Nem válaszolt, de a keserves pillantása fölött, szerényen, de mégis meglepődve, sőt némi büszkeséggel töltött el, hogy a könyvemet hosszasan szorongatta, lapozgatta, újra a borítóját nézegette. Az erdélyire néztem, vágyakozó pillantásaiból kiolvastam, hogy esetleg sohasem találkozunk, éppen ezért e róluk és értük szóló könyvemet, hirtelen eldöntöttem, hogy Jenő kezéből földim kezébe varázsolom.

– Jenő, kérlek, neked úgyis két könyv kell, megígérem, hogy még egyet dedikálok neked, arra mit írjak, de ezt az egyet adjuk a hölgynek.

– Csak annyit, hogy szeretettel, de írd alá – mondta.

– Akkor neked két könyvet adok, de ezt adjuk a hölgynek – mondtam nyomatékosan, mivel továbbra is a kezében volt. Az a pillanat örökre emlékezetembe vésődött, olyan kihívóan, aztán keservesen nézett rám, közben görcsösen szorította könyvemet. Azt a pillanatot nem lehet elfelejteni! Jenő nyolc nap múlva már halott volt. A lelkifurdalást nem lehet gyógyítani. Halála előtt két nappal adtam át Jenőnek és az ismeretlen legjobb barátjának dedikált két könyvemet a Társaskör elnökének, hogy vigye el neki. Másnap a társaskör elnöke felhívott telefonon, hogy hallottam, Jenő visszaadta lelkét teremtőjének. Hétfőn saját lábán ment be a korházba, csütörtökön már halott volt, a mája felmondta a szolgálatot.

Sosem ivott s nem cigarettázott. Teológiát hallgatott, de a Rákosi-korszakban nem szentelték pappá, sőt áldozata lett az ún. „kispapok perének”, és majdnem egy évet fegyintézetben húzott le. 1956-ban eltávolították a papi szemináriumból és az egyetemről is. Megházasodott és a családjának élt. Mint mesterlevéllel rendelkező kézműves kisiparos továbbra is szálka volt a Kádár-korszak szemében. Két fia és lánya után a rendszerváltás után unokája is megszületett. De a legbüszkébb Gellért fiára volt, akit pappá szenteltek. Alakítója a Kispesti Társaskörnek, a Kézműves Kamara elnökségi tagja, s többek között Kispest díszpolgára volt, míg a rák le nem gyűrte. Látszott az arcán mennyire szenved, de nem sajnáltatta magát, az összekovácsolódó közösség reményében tevékenykedet, előadásokat szervezett. A tavaly amikor a kórházban meglátogattam, egész teste fel volt puffadva, meg volt telve vízzel. Jenőt akkor is olvasmányai foglalkoztatták. Kezembe nyomta Anthony de Mello S.J. Szárnyalás című könyvet: „A csend szava – Egy perc bölcsességek, legyen a tied”-mondta. „A Szárnyalás könyv örömteli, földöntúli élményt nyújt”– lapoztam bele (De Mello a bombayi jezsuita rendtartomány tagja, az angol és spanyol nyelvterületen széles körben ismert volt lelkigyakorlatai, imaszemináriumai és terápiakurzusai révén, melyeket tizennyolc éven keresztül tartott világszerte). 1987-ben hirtelen elhunyt, de leírt és magnóra vett szavai, lelki tanításai e könyvben megtalálhatóak. Gazdag élete jelszava volt: „Mindkettő – amitől menekülsz, és ami után vágyódsz – benned van.”

Ezt a könyvet, akkor közömbösen fogadtam, most fájón forgatom, s még keservesebben peregnek belőle az egyperces bölcsességek… Talán későn értettem meg, hogy mennyire lelki ember volt, de a világiakban is talpraesett, jó katolikus fajta, nem farizeus. Sohasem éreztem, hogy reformátusként ellenszenves lennék számára, sőt, sokszor bátrabb tisztelettel nyilatkozott irányomba. Történelmi és irodalmi eszmecserénkben a társaskör rendezvényein: a lélek által egy hullámhosszon voltunk.

Április hatodikán mínusz négy Celsius fok hidegre, hóharmatra ébredtem. Délután északi hófúvás sepert végig Kispesten s a Duna mentén lefelé. Hogyan és milyen megnyilvánulási formában szállhat a lélek? Biztosan, már rég kidobta magából zörgő csontjait. A merevítés, húzás, a fizikai léten túl nem számít! Nincs kiesés, beesés, mondvacsinált zörgés! A lélek, mindenféleképpen csak isteni csoda lehet, mert a hitvány emberiség legnagyobb és legvégzetesebb drámája fölé emelkedik. Felfoghatatlan emberi értelemmel, hogy kegyelemmel képes irányitani, ég és föld között szépet és jót sugallni.

A lélek már az őskorban megvált minden rothadó húscafatjától, a mumifikálást nevetségesnek tartja, immár ötezer éve, elhagyott minden értéktelent, talmit, bűzöst: a piszkos anyagi világot!

A lélek örök.

Láthatatlan, de végtelen jóságban létező! Hit! Szent Titok! Lélekvándorlás is, nem is.

Vajon Hatházy Jenő lelke hogy érzi magát, mióta elköltözött e földi létből? Azóta egy csepp eső sem esett, semmi égi áldás. Keleti táltosokat hívjunk? Várat magára a kikelet, ahogyan mindannyian tapasztalhattuk, ma, csak hóvúvás vert, ostorozott. Szomjúhozik a föld, – kertemben a nyolc féle tulipán, az öt féle nárcisz – de leginkább az egyfajta emberi szellem-lélek. Hisz a legmodernebb háborús fegyverekkel is, csak test ellen törhetnek! Az enyhén radioaktív bombák szórása után is, a lélek örök marad!

Székely atyámfiai a tegnap fejezték be a tetőtér-beépítést. Pontosan azon a csütörtökön kezdték a munkát, amikor Hatházy Jenő temetése volt. Amikor a tanítást befejeztem, betoppantam a kapun, a szívemhez kapva, szinte ordítottam. A kerti márványasztalom telis-tele volt a házról ledobált régi cserépdarabokkal és feketés lécekkel. Csapkodva, s morogva lesepertem, majd kartonpapírral takartam be Hatházy Jenő legszebb munkáját. Az Isten is megver, ha netán baja esik. Az asztal közepe felé piros és fehér márványcsíkokból kialakított tizenhat ágú csillag tündököl – ehhez hasonló, aranysugaras jelképe, csak a világhódító makedón Nagy Sándor címere volt, – én csak nyolcágú csillagot akartam, de Hatházy annyira belejött a sugarak sugaraztatásába, hogy minden vörös márványcsík után betett egy-egy hófehér márványcsíkot is.

A jelképrendszer közepe felé hat fekete márványkövet illesztett, s a közepén egy nagyobb hajnalpír márványt csiszolt. Odavonzza a szemet!

Az ablakból nézem a kőasztalt. Kinn cudar idő van. A lélek didereghet ennyire? Szellemi szemeim előtt felvillan Hatházy Jenő szenvedő arca, ahogyan szorítja, s lapozgatja könyvemet. Életre-halálra a címe. Amikor a Társaskör elnöke elvitte volna neki, már csak a könyv címének második része volt érvényes: a halálra. Mennyit ér egy emberi élet? A lélek hová száll?

Szolgabíró nagyapámtól sokat hallottam a „lüdérc”-ről mesélni. (Édesanyám is írt három néprajzi jellegű könyvet.) Széken a temetődomb alatt laktak. A nagyvakációt náluk töltöttem. Késő éjjel, mentem haza a táncházból, a sírokból többször is láttam felcsapni fehér fénycsóvát. Akkor lidérc volt, manapság azt mondják a foszfor szabadul ki a csontokból.

Hatházy Jenő lelki üdvösségéért (a központi templomban) az engesztelő szentmise-áldozatot, 30 pap mutatta be. Imádkoztak, hogy a szentek közé jusson!

A lélek örök!

A kék ég alatt, kertemben, úgy látom várat magára az áprilisi rügyfakadás. Úgy érzem, Hatházy Jenő sosem fogja elereszteni Életre-halálra könyvemet. Már én sem tudom kikunyerálni, szinte kicsavarni a kezéből, hogy aztán a lelkifurdalás epesszen mindhalálig. A könyv színes borítóján (olajfestményről készült fotó) aranyszőke búzatábla ringatózik: bele a végek végtelenébe. Az előtérben egy piros pipacsos táj: idillikus boldogság. Háttérben a Kis-Szamos csendesen folydogál, fűzfák sötét ágai integetnek, mint töredezett karok (tisztelt rendek és karok?) lengenek, átellenben egy Árpád-kori település piros cserepes házai látszanak. Széplak volt a neve. Ma Bunesti-nek hívják. Teljesen elrománosodott falu. A magyarok térben és időben: nagyon messzire költözhettek.

A lélek örök.

De hol lakik a lélek? Sehol sem, tanítja a hinduizmus, mert egyfolytában „boldogan vándorol, kikapcsolódik a körforgásból.” A muzulmánok azt mondják, hogy a lélek a hetedik mennyországban lakozik.

Hatházy katolikus lelke vajon megtalálta-e az üdvösség örök honát? A református eleve elrendelés tanában, Isten élő lelke jön: születési és további tervekkel. Barátom megtalálta-e a néplélek tiszta forrását, őszinte mélységét és magasságát, amit látható és nehezen élhető világunkban annyit keresett?

A lélek örök.

 

Juhos-Kiss János

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

Juhos-Kiss János

+36-30-310-59-57

juhoskiss@yahoo.com

Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Július / 2018 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 148448
Hónap: 2644
Nap: 60