Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A győzelem után

2014.10.20

gabor-aron-szobra.jpg

A győzelem után – három székely diskurál

 

  – dokumentarista elbeszélés –

 

 

1849. január 3-át írunk. Doboka vármegyében Tihucnál Bem tábornok két órás ütközetben fényes győzelmet aratott Karl Urbán alezredes határcsapatai fölött; megvert seregének maradványa bemenekült Moldovába. A gyönyörű anyaföld, a meredek kaptató, a havas táj a méregzöld fenyőkkel, piros vérrel van befestve, megpecsételve. Amerre a szem ellát temetetlen hullák, ruhafoszlányok, elhullott lovak, eldobott fegyverek. Isten havat szór a vidékre, hogy ne lássák a sok csonka, összeszabdalt, levágott, átlőtt tetemeket. Így szabadult fel Erdély északi része! Bem a parancsnoki ház egyik szobájában pihen, a három székely a szomszéd szobában diskurál még egy sort. Mikes Imre gróf a falhoz állította puskáját, Gábor Áron egy padon hever, mellette szalmazsákon Kovács Elek a kitanult tüzér. Nem is olyan rég, október 16-án, Agyagfalván tollvivő volt, formába öntötte a székely nemzeti gyűlés felhívását a román és szász néphez; Mikes Imre gróf, elnökként firkantotta azt alá.

Mikes szól: (Közben hosszú pipáját maga mellé ereszti, mintha az is kéne, hogy melegítse.)

  Nem tudom, mikor lesz vége a vérontásnak, Hídvégnél1 nem volt ennyi elesett, vagy még futni tudó német. Ott Heydte császári tábornok futott a legjobban, az nem volt ekkora győzelem, igaz akkor csak pár ágyúnk volt, s nem voltak kiképzett tüzéreink.

Gábor Áron megfordul a padon:

– Pontosan két ágyúnk volt. Csak 2 hatfontos bronzágyút tudtam odacipeltetni.

Kovács Elek tollvivő: (A székelyek becenévként tollvivőnek szólítják, pedig sok ágyút vitt, nyomott fel a hegyre, mint egy ökör! Az ágyúkat nálánál jobban kezelni senki sem tudta.)

 Áron, hallom, hogy már hetven ágyút gyártottál.

Gábor Áron: – Olyasmi. Itt Tihucnál nem volt annyi, mert Kolozsvár alatt elveszítettünk vagy 12 ágyút.

Mikó Imre gróf: – De ott is győztünk, milyen boldogságban úszott az egész kolozsvári magyarság, amikor Bem hadtestével Karácsony másnapjára felszabadítottuk az egész várost.

Tollvivő: – Áron ágyúinak köszönhetjük azt is!

Gábor Áron: – Meg a székely-magyar virtusnak! De már majdnem elszenderegtem, szakad le a két kezem, minden porcikám fáj.

Mikes: – Pihenjünk, zúg a fejem, mint a hargitai fenyvesek! Kéne egy kis borvíz, legalább! Nagyon örvendek. Erdély északi része felszabadult, de rögvest kéne délre vágtatni. Tudjátok, hogy mit jelent az, ha a románok visszautasítják baráti jobbunkat…

Tollvivő: – Bolondak lettek volna elfogadni, amikor a szászok előttük már kétszer is visszautasították az Uniót. A nagyszebeni főparancsnok már október 10-én elrendeli a magyar nemzetőrök lefegyverezését. Azért kellett összehívjuk az agyagfalvi nemzetgyűlést, azért tárgyaltunk két napon keresztül, mert mü, nem akartunk semmi rosszal a szászoknak, sem a románoknak! A magyar képviselőház (szeptember 23-án), igaz heves vita után, de elfogadta az úrbéli szolgáltatásokat elvesztő földbirtokosok kármentesítését (A volt birtokosokat az állam 5 %-os kamatozó kötvénnyel kárpótolja.) A kormány és a király is, naponta, hetente kijelentik, hogy melyik megyében intézkedtek a jobbágyfelszabadítás ügyében. Aztán minden jobbágyot felszabadítottak! A románt, a szlovákot, a szászt, a szerbet, a horvátot! Mit akarnak? Agyagfalván azért ültünk össze, mert dél Erdélyben elharapódzott a gyilkolás és fosztogatás! Mü el szerettük volna kerülni a vérontást, felszólítottuk a román és a szász népet, hogy ismerjék el a független magyar kormányt, engedelmeskedjenek neki, hisz V. Ferdinándot királyunknak ismerjük el mü is! Itt van a kiáltvány egy másolata belső zsebemben.

Előkapott ujjasa belső zsebéből egy gyűrött, nagy lepedőt, kisimította félig-meddig s máris olvasni kezdte. 

– Így kezdődik: „Szász és román testvérek, polgártársak!”2 Tessék, itt van, Ferdinánd királyról is milyen szépen írtunk: „ …el vagyunk határozva a királyi trón fenn tartásáért szívünk vérét is áldozni…” Ide pedig, ez van írva: „Mü, tiszteljük nemzetiségtöket, nyelvötöket és vallásotokat, s készek vagyunk azt fegyverünk élével oltalmazni.” „Mü, közös teherviselést és jogegyenlőséget új szabadságának s testvérileg kívánunk titeket annak fenn tartásában segíteni. De el vagyunk határozva védeni a törvényt, melyet királyi eskü szentesített…”

A tollvivő hirtelen, idegesen lelöki a lapot a sáros földre:

– Minden, minden igyekezetünk hiábavaló! Olyan jó kémjeik vannak, hogy minden jó szándékunkat a javukra tudják kiforgatni. Még meg se száradt a tinta, október 17-én a nagyszebeni főparancsnokság a magyar kormány elleni felkelésre szólította fel az erdélyi románokat!

Mikó: – A szászok árulását először nem akartam elhinni! Hisz Árpád-házi királyainktól földet, és minden féle előjogokat, árumegállítási jogot kaptak, ők a határokon át szabadon kereskedhettek, koslathattak. Most ez a köszönet Puchner Antal báró? A románokat ránk uszítod?! Oszd meg és uralkodj! Ez a kétszínű aljasság, még egyszer vissza fog ütni! Puchner azt ugatja, hogy az október 4-i császári nyílt parancs értelmében ő Erdély teljhatalmú ura!

Tollvivő: – Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk, mondta Bethlen Gábor erdélyi fejedelmünk – s úgy folytatta – bizonyára senki, senki nincs! Az igazság és a szerencse évszázadok múltán újra mellénk szegődött, hisz ebben a csatában is egyformán kivette részét a küzdelemben római katolikus, református, unitárius és lutheránus.

Mikó: –  A csúcsai diadalnál a román görög katolikusok is velünk voltak, az ökrök és lovak szügyig gázoltak a havas sárban; bivalyszekereikkel segítettek a muníció és a hadtáp továbbszállításában. A gőgös Puchner seregét megállítottuk Csúcsánál december 18-án, nem tudta megközelíteni Kolozsvárt, azt mü, Bem apó ügyes taktikájával három irányból vettük be.

Gábor Áron: – Hála az Istennek felszabadult Kolozsvár is, de én már gyököntöttem egyet, aludni szeretnék, engem már ágyúszóval sem tudtak felébreszteni!

Mikó: – Aludjál! Aki alszik, nem vétkezik – nevetett a bajusza alól. – Urbánnak még Moldovában se legyen nyugta, hogy vigye el az ördög; csapatai nagy része örök álmukat alusszák! Mü, amilyen gyorsan csak lehet hazafelé, délre kell vonuljunk, ott van ránk a legnagyobb szükség, azt mondom.

Gábor Áron (Felpattant a padról, pokróca a földre esik.): – Ki sokat alszik, keveset él – kényszermosolya villan, megpödöri bajszát!  – Én hetek óta csak bóbiskolok. Nem is tudom hány ágyunk veszett oda, hasadt szét, hány van a sárba-hóba süllyedve? Hányat lehet kimenteni, megreparálni, hazafelé vontatni? Gábor cigányaim jó fegyverkovácsok, és hallgatnak rám. Hallottátok? Cigánykirályuknak fogadtak!

Mikes: Feküdj vissza! Ha te a sepsiszentgyörgyi gyűlésen nem esküszöl meg, hogy lesz elég ágyú, s főleg nem teljesíted ígéretedet, most künn lennénk a hóban! Így, Isten segedelmével, szerencsére a magyar kormányt egy ideig levegőhöz tudjuk juttatni! Hallom, a szerb felkelőket másodszor sem tudták leverni, csak harmadik nekifutásból sikerült. A szlovák nemzeti tanács szabadcsapata betört Morvaország felől, de azokat vissza tudták zavarni!

Gábor Áron: – Én minden emberrel ki tudtam jönni, de ha nekem minden ok nélkül ártani akarnak, ráadásul hátulról leszúrni, akkor azoknak nagy golyóbis dukál! Sokszor kifundáltam, hogy vasmadarat is lehetne gyártani, képzeljétek el, ha váratlanul, a magasból lűnék üket, akkor futna csak igazán az ellen, egyből szétspriccelne, a föld alá bújna!

Le-fel járkál, egy flaska borral a kezében. Jól meghúzza, aztán Mikes kezébe nyomja, majd folytatja:

– A székelyek és a magyarok is a hunoktól származnak. A Névtelen krónikáját olvastam magyar fordításban, latinul is nagyjából megértem, hogy amikor Álmos és Árpád vezetésével bejöttek a (türkök), magyarok a Kárpátokon, 20 000 könnyűlovas seculi, székely vonult fel a fogadásukra; tudtak érkezésükről, várták, hogy erősebbek legyünk; megértették egymást, egy nyelven beszéltek.

Kinézett az ablakon.  Azóta elrepült ezer év! Még jobban fogyunk, a magyarországiak is fogynak, ők még jobban rászorulnak a mü segítségünkre. A románok vadulnak és sokasodnak. Jut eszembe a Nép Barátja3 lapban olvastam, hogy a pesti fiatalok kiszabadították börtönéből Murgut, a lugosi ügyvédet. Szép gesztus!

Mikes: – Az a nagyszakállú, magyarországi román tud valamit, vót szerencsém beszélni vele. A román felkelés felbujtójaként dugták a tömlöcbe, mihelyst kiszabadult, újra összefogta románjait, kiáltványt adtak ki, hogy a Temesköz kapjon román autonómiát4.

Gábor Áron: – Szép, de akkor mikor lesz vége az öldöklésnek? Nem szokás ágyúval nyulat, verebet lűni! Igaz? A Kárpát-medence aranyára, ezüstjére, sójára, dús földjére minden környező kis és nagy nép feni rá a fogát! Aki egy kis nyavalyát el akar kerülni, más nagyobba esik.  A baj nem jár egyedül. Szerencsére a tanult fiatalok egészen másként látják, képzelik el a jövőt! A marosvásárhelyi magyar és román jurátusok már március végén közös feliratot intéztek a királyhoz, sajtószabadságot és az erdélyi országgyűlés összehívását követelték. A nagyváradi fiatalok még tovább mentek. Május 21-én szózatot intéztek az erdélyi románokhoz, hogy a magyarokkal fogjanak össze, hogy együtt vívják ki a polgári átalakulásokat és a románok negyedik államalkotó nemzetként való elismertetését.

Járkálás közben hirtelen megáll az ablaknál s megrázza öklét.

 A szászok kezdték a gyűlölködést. A szászok már az áprilisi törvények szentesítése után az uralkodóhoz írt emlékiratukban tiltakoztak Magyarország és Erdély Uniója ellen. Október másodikán pedig, az erdélyi Szász Egyetem5 odáig merészkedett, vetemedett, hogy feliratot küldött az uralkodóhoz, kérték, hogy a Királyföld közvetlen birodalmi fennhatóság alá kerüljön.

 

Künn sűrűn kezdett havazni, a farkasok vonítása még a harcoknál is vérfagyasztóbb, mintha azt orgonálnák, hogy a háborúnak sohasem lesz vége. Honolhat-e csend és béke a magas hegységre? Csak az inka és tibeti istenek laknak a hegyekben? Itt, a délceg, havas fenyvesek vattába burkolóznak, a sebesülteknek erre sem telik. A táj megfagyott, nincs feloldozó, okos válasz az ember fiának; lovak nyerítenek, mert abrakot nem kaptak, a penészes szénát nem szeretik. A kutyák berekedtek vagy elmenekültek, haláltusában az élőlények, vagy már meg is haltak. A legjobb, a konyhaszekérről felszálló pára! A csípős szél a csülkös pityóka leves illatát hozza-viszi. Bárcsak valami füst szállhatna a magasba, annak jeléül, hogy az Isten megbocsát minden bűnösnek! Pislákoló tüzeket gyújtanak székely, magyar s a megmaradt népek ivadékai; ki így, ki úgy próbál melegedni a Gorbói havasok lábánál.

Három hét erőltetett menetelés után, kegyetlen időjárási viszonyok közepette, ellenséges golyózáporban, de számtalan győztes csata után Gróf Mikó Imre, Gábor Áron, ágyúöntő, Kovács Elek, tollvivő, Petőfi Sándor, a lánglelkű költő és Bem apó, a VI. erdélyi hadtest tábornoka végre álomba merülnek. Szép álmokat.

 P. S: A türténelmet ismerni és érezni kell, amúgy megismétli önmagát. A Doboka vármegyei győztes csata óta eltelt 165 év. Mi meddig, miért alszunk? Kialusszuk a földből a pityókát! Csak tesszük magunkat, hogy ne lássunk, ne halljunk semmit? Netán élő halottak vagyunk? Ébresztő! Trombitaszó! Nem haltunk meg! Ha fel nem ébredünk, nem vagyunk s lehetünk; ha össze nem fogunk, elveszünk! Édes ajkával búcsúzik a Nap – szerencsénk, hogy nem búcsúztat! – szemünkre nyomja ezüstjét, nem ezüstpénzét, ajkunkra nyomja aranyát, szívünkbe a szeretet forró lángolását, hogy kitartson egy újabb ezredévig.

 

Budapest, 2014. október

Juhos-Kiss János

 

1Hídvégnél (Maros szék) = A háromszéki székelyek visszaverik Heyde császári csapatait, 1848. november 29-én.

 

2A SZÉKELY NEMZETGYŰLÉS FELHÍVÁSA A ROMÁN ÉS SZÁSZ NÉPHEZ kiáltvány = Agyagfalván (Udvarhely szék) fogadták el 1848. október 16-17. Általános népfelkelésről rendelkezik, amit meg is indokol. G. Mikó Imre, a székely nemzeti gyűlés elnöke írta alá, valamint Kovács Elek tollvivő. 

 

3Nép Barátja = 1848. június 4-én induló, piros színű borítóval megjelent hetilap; célja a parasztság tájékoztatása. Szerkesztője Arany János és Vas Gereben (Radákovics József) költők.

 

4Június 27-én a magyarországi románok gyűlése Lugoson (Krassó vármegye) = Feliratban kérik a magyar kormányt, hogy Temesköz románok lakta területeiből Eftimie Murgu kapitánysága alatt szervezzen román hivatalos nyelvű autonóm területet; cserében felajánlja a magyar forradalom fegyveres támogatását.

5Az Isten nem ver bottal. A néhai Királyföldön a történelem viharából csak pár szász maradt meg, mutatóba! Aki másnak vermet ás, maga esik belé.


 

 

 
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

Juhos-Kiss János

+36-30-310-59-57

juhoskiss@yahoo.com

Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< November / 2018 >>


Statisztika

Online: 3
Összes: 162539
Hónap: 5039
Nap: 219