Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


---A pénz szaga---

2011.05.07

 

a-penz-szaga.jpg      

        

Engem is megetettek azzal a több mint kétezer éves hantával, hogy a pénznek nincs szaga. Igenis a pénznek szaga van! A fémszálas tízezresnek is. Sajnos nekem kétezer év sem lenne elegendő szagot fogni. Az első milliót nem én kérdeztem. Pontosan arról beszélek, hogy a pénz büdös és fekete lesz tőle a kezem.

Világ életemben a mezők s a nők illatával voltam betelve. A tenger messze... Maradtam vagy ezer darab versfoszlánnyal. Tűzcsiholásra is jók.

a-penzek-s-nonek-nincs-szaga.jpg

Leadtam a második verseskötetem kéziratát a nyomdába. Első verseskötetem is itt látott napvilágot. Nyomdászom derék munkát végzett azért a kevés pénzemért, sőt a nyomdai költségbe beleszámította a tőlem vásárolt négy akvarellem árát is. Honoráriumról manapság ki álmodik?

Megyek a külvárosból egy belvárosi könyvesboltba, eladtak két könyvemet, és pénzmagot kapok.

Dúlnak, kergetőznek bensőmben verseim, de még közeli hozzátartozóimnak sem dicsekedhetem el anélkül, hogy ne tűnnék nagyképűnek. A feleségem kivétel: szeret. Hadd folyjon az idő, jöjjön, aminek jönnie kell, kapásból megvetett roncs ágyakon, locspocs tavaszon, mely nyomtalan, de könnyeim lassan visszagördülnek, mintha nem is éltem volna egyedül!

Már szerelmes verseim is fájnak, mert egy icipici szponzort sem tudtam nyakon csípni. Ady Endrét (annak idején) csöndesen és váratlanul átölelte az Isten. Engem földbe döngölt, s kiröhögött egy nagy szponzor: mi nem foglalkozunk ilyen kis pénzekkel, s kissekkel! Éreztem is! Azóta még odasúgni sem merem senkinek, hogy add az aranyod, az aranyod: nálam tűzben fog tisztulni! Még pénzmosással vádolnának! Adytól kezdve zűrzavaros napjainkig hány művész csatázott, s kell még hadakozzon a sertésszagú aranyért?

Boldogan lépkedem a vers hatalmában. Rajtam kívül kik a boldogok? A Hegyi beszédben írva van: Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa… A felsorolt kilenc boldogság közül, ezt az elsőt értem a legkevésbé. Ugyanis, ha elkerülőm a pénz szagát és kísértését, akkor majd ott fenn boldog leszek? Én így a legjobb úton járok! Csakis könyvem szerzői jogról kell még lemondanom, s máris megtestesítem a lelki szegényt. Vagy mégsem? Hetven év múlva a szerzői jog is elavul.

Nézegetem a külkerületi házakat, a virágos kertek között bújócskázik a nap; a kerítéshez fut egy-egy kutya s jól megugat, de nem ezektől félek; máskülönben egy ilyen hatalmas állat tartása többe kerül egy ember eltartásánál, a költőről nem is beszélve, a mostani nagy lelki szegénységben és dalnélküliségben.

Megállok egy TERMELŐI BOR táblánál. Betérek. A helységben nyolctíz ember beszélget, köhög, birkózik a füsttel, vagy már szépen megfüstölődött; közben folyik a bor s a sör. Sajnálatra méltó sárgás és deres fejek; mintha átmenetet képeznének a polgárok – és az űrlakók vagy robotok között. Szomorúan lépek ki.

– Várjon fiatalember! Tessék a visszajáró pénze, és egészségére szólt utánam a kocsmáros. Bántam hogy csak két deci bort ittam, fizettem 26 forintot, visszakaptam 4 forintot. Ezért a belvárosban lepengettem volna egy százast.

Busszal, majd metróval megyek a központ felé. Szégyen ide vagy oda, a Nagyvárad térnél kiszállok, mert nem tudom tovább szorongatni… Fölfutok a sok lépcsőn, aztán előre s máris a vécé előtt állok, a terebélyes asszonyság kezébe nyomok két húszast s alig tudom kivárni, hogy vissza adjon egy tízest. Egy férfi vendéggel jópofáskodik, enyelg.

– Nem látja, hogy sürgős? – kérdeztem türelmetlenül, mire ő nyugodtan tekergeti tovább a papírt, rám se hederint.

Nem kell a papírja, a visszajárót várom!

Félek. A lábamra lép, már jobban toporzékol mint én.

Nem szeretem ha bolondnak, vagy olyan nagy úrnak néznek, gondoltam a vizelde előtt. Befolyt 26 forint, kifolyt 3o forint, ha nem vigyázok 4o. Na, tessék modern piacgazdaság! Távozáskor a vécés hangos megjegyzéseket tesz. Na, tessék demokrácia! Már itt sem szólhatok? Ez a piacgazdasághoz is jobban ért mint én. Bandukolok lefele a lépcsőn. Történelemtanárként jött hogy visszamenjek, megkérdezzem, hogy tudja-e melyik császár nevéhez fűződik, hogy a pénznek nincs szaga? Tudná!

Megkönnyebbedett s kiegyenesedett testtartásomban sem ugrik be a császár neve. A napi hírek is csak jobban összekutyulják, összecsavarják az agytekervényeimet. Mi lett a reprivatizációból? Miért ropognak a fegyverek Kánaán földjén, békeidőben? Milyen áldozatokat kell még hozzunk a világon sehol sem jól működő piacgazdaság felé vezető út felé? Miféle lakosságcsere merült fel Győrött vagy Pozsonyban? Hol vannak már a birodalmak? A római provinciákra való száműzetés? A nagyhatalmak közül csak az Osztrák-Magyar Monarchiának nem voltak gyarmatai, nem is akartak gyarmatokat szerezni. Innen hány millióan vándoroltak ki az évszázadok során? Hány magyarra jut egy vigasz? Hány országban? És mi az?

Megborzongok. Kellett ez, hogy beugorjon Vespasianus császár neve, aki az első században, a Római Birodalomban, megadóztatta a közvécéket, mondván, hogy a pénznek nincs szaga. Mintha ezzel az aranyköpéssel kezdődött volna mai időszámításunk! Friss vívódásaimban rádöbbenek, hogy az életben mindent lehet pótolni, csak a hülyeségekre elpocsékolt időt s az elsurranó drága gondolatokat nem.

Ecce homo! Íme a könyvesbolt! Szorongva megyek be, mintha én lennék a hibás, a tettes, hogy a bizományi terjesztésre beadott könyveimből csak kettő darabot vásároltak meg; szégyelljem magam az alkotásért? Táskámból nagy nehezen előkotorásztam a levelet, melyben értesítettek arról, hogy csak akkor áll módjukban kifizetni az eladott két könyvem árát, ha már gondoskodtam a visszáru elszállításáról. Visszáru lett a könyvem, mint a romlott kolbász a közértben. Az állatok szügyig, az emberek nyakig vannak a piacgazdaság sarában.

Meghúzódok a könyvesbolt sarkában. Valamikor azt hittem, hogy én leszek a világ legboldogabb embere, amikor kirakatban lesz a könyvem… Jött a boltvezető! Nagy beleéléssel lapozgatom a kezembe került könyveket, angol nyelvű is akadt: meg kéne már tanulni angolul! Erősen koncentrálok, hogy mit mondjak… Érzem, le fog blokkolni beszédközpontom, vége költői nyelvezetemnek!

A fiatal gazdaságis lányt múzsajelöltemnek szólítottam, mire az, kedvesen lepengetett 351 forintot, sőt még a főnökkel is elintézte "romlott könyveim” boltban maradását. Szégyelltem vásárlás nélkül távozni, leemeltem a polcról Ladányi Mihály Összegyűjtött verseit, kifizettem s kitántorogtam az utcára, bosszankodtam, hogy nincs ráírva a megjelenés éve. "Saját piacgazdaságát" még Ladányi Mihály is megélhette volna, csak 65 éves lenne, de már 11 éve halott. De lássam miből élek! „Elladányiztam” 35o forintot, pillanatnyi nyereségem 1 forint; ha a két eladott könyvem nyomdai költségét kiszámolom, s abból levonom ezt a 351 forintot, akkor keletkezik 49 forint tiszta veszteségem; a bolt 35%-os terjesztési jutalékkal nyert l89 forintot, ha ebből levonom a nekem küldött 70 forintos levélköltséget, úgyis tiszta hasznuk 119 forint. Bárhogyan veszem a költészet és a pénz viszonyát Adytól kezdve Berda Józsefig, a mindannyiunk számára nyújtott műélvezeten kívül, azért számukra is csurrant-cseppent egy kis bor, jutott legalább szalonnára és kenyérre.

Én még egy Túró Rudit sem vihetek a feleségemnek, gondoltam bezsúfolódva a metró kocsiba, közben egyre jobban elöntött az együttérzés dühe a munkába igyekvőkért, ahogyan a mellém került szomorú arcokat néztem, szűkösen éldegélhetnek, de bezzeg a kint száguldó szélhámosok, már a lángoló szerelem tüzét is s ellopták a mai emberpároktól! Prométheusz az istenekkel szemben is az emberek pártját fogta, számukra lopta el az égből a parazsat. Azóta minden szikra és láng kialudt? Szárnyalhatok a nyomdába leadott versem hangulatával:

 

Szerelmem tűznyelv - körülcsap - felkap

Hideg fejjel hiába mérlegelsz

Hiába dúl-fúl nagy önérzeted

Anyag voltodban nem lehetsz magad

Szerelmem tűznyelv - jól elégsz velem

"legkevesebb bennem a víz"

legtöbb - lelkem a hamuban

 

Feldobtam önmagam, mosolyogtam a fogantyúk szövegén, pedig nem ez az élet habos oldala! "Ha már a kapaszkodót is sörnyitónak nézi, akkor Ön nagyon vágyik egy Borsodira!"A jó könyvek eladásához is ekkora ötletesség s leleményesség kellene? Nem a vers az élet habos oldala!

 Eszembe jutott az Ünnepi Könyvhét egyik rendezvénye, új könyveik dedikáltatni mentem oda. A rendező megkérdezte, hogy ki vagyok, hisz ünneplőben voltam, költő válaszoltam. Akkor szíves elnézésemet kérte – ezt is megértem – s a körasztalhoz ültetett. Bemutatkozások, tévékamera, majd a közkedvelt riporternő faggatni kezdte a jelenlévő költőket, a mai költészet siralmas helyzetére utalva, hogy az állam és a szponzorok sem támogatják a mai kultúrát, tudtam meg, de azért a jelenlévőknek egy-egy friss kötete reklámozás közben is ott „ásítoztak az asztalon”. Kérdés hangzott el, a mellettem ülő átengedte nekem a válasz lehetőségét, fülembe súgva, hogy megmentettem, mert semmit sem tudna mondani, az orrom alá dugott zöld mikrofonba kifejtettem, hogy a Kárpát-medencei magyar költészetet szív-aggyal KÖLTIK! Optimista emberként remélem, ha nem életemben, akkor talán halálom után megismernek… mint általában a magyar költőket szokták. Erre a nyolcvan körüliek csúnyán kezdtek krákogni, az egyik belebonyolódott valami múlt századi filozófiai áramlatba, elszédült az akkori pénz szagától, de nagy nehezen kikanyarodott kétségbeesett érzelmi tusakodásából, hogy: „nem egészen értek egyet fiatal barátunkkal, mert én itt a földön akarok élni!" Ezzel mindenki egyetértett, szinte egymás vállán zokogtak. Szép kis tévéműsor lesz, gondoltam, de a költészet lényegéről hallgattak, mint a sír. Az érzelmi gondolkodás intelligenciája sem lehetne hatékony orvosság.

Lélekszakadva menekültem s kapaszkodtam Nemes Nagy Ágnes költői hitvallásához, miszerint a költészet hasznos társadalmi tevékenység, célja a tudatosítás, a megnevezés, elosztja a ködöt és a félreértést, hogy verset írni és olvasni a megismerés egyik pótolhatatlan módja.

Erre kiürítenék egy kupa port. Bor a rögeszmém. Gyerekkoromból is feldereng, pontoz egy népdal: Jó bor, jó egészség, szépasszony feleség. Szépasszonynak, jónak, jó járású lónak, kár megöregedni.

 

A napokban a feleségemmel voltam a közértben, kedvesen mellém simul, hogy válasszak magamnak egy üveg bort, ő akarja fizetni. A sok csillogó-villogó borcímkéket bámulva, döntöttem egy 28o forintos fehér bor mellett. Otthon már türelmetlenkedett a feleségem, meg akarta kóstolni ő is. Koccintottunk, aztán a savanyú löttytől az életünk is megkeseredett. Feleségem írásra ösztönzött; a gazda lehet, hogy nem is tudja!A második zavaros pohár után én is dühöngtem, de nem írtam reklamációt, verset főleg nem lehetett! Ha ez a „leányka” kijutott külföldre, undorral tolják félre. Ennek is a becsületes "nevelője" issza meg a levét, de a „palackozó keresztapa” röhög a markába!

A Határ útnál sodródtam kifele a tömeggel, árusok rázták sorban, eladásra szánt rongyaikat, kínálták paprikájukat… Fölvettem a földről egy aranyos, új egyforintost, a másik mellé tettem a zsebembe, hogy ne szomorkodjon egyedül. Hallottam, ha egy koldus jobb helyet vív ki magának, akkor nyolc óra alatt akár 8oo-1000 forintot is „összeszedhet”. Isten látja a lelkemet, nem sajnálom tőlük, de ha sok verset fogok költeni, majd fogom! Ez az agresszív koldus, a fejemhez vágná ezt az egyforintost, ha markába tenném!

A 42-es villamosban összekoccantak a „józsefattilás molekulák”, nem ilyen szituációban írhatta…

Jóképű nő préselődik mellettem. Telt mellén dobog a képzelet… Hirtelen fékezés, kacag a mellette kapaszkodó barátnője felé:

– Csak leszállni akarok, nem elszállni…

Szinte rávágtam, hogy én boldogan elszállnék… Látva a sok búval bérelt, fásult alakot, hallgattam, bölcs maradtam?

Két kis pénzemet matatom. Ha valaki tíz évvel ezelőtt (akkor Szamosújváron éltem, verseim, cikkeim megjelentek különböző sajtótermékben) azt mondja nekem, hogy köteted csak magánkiadásban lesz, bedobom a Kis-Szamosba. Már a második kötetem is magánkiadásban… Az elsőből elajándékoztam vagy százat…

Mindannyiunk katasztrófája az irigység, a kicsinyesség és a széthúzás. Veszteségeink már olyan nagyok, hogy már hallani sem akarunk arról, sőt erőteljesen rongáljuk fiataljaink remény-bástyáit; vastag de láthatatlan páncélzatunkról lepattan a szeretet dübörgő hangja is, minden visszapattan, mintha nem tudnánk, hogy az igazi alkotás árát, soha senkinek meg nem fizették.

Huszonnyolc évesen (Szeretem az életet című cikkemben) spontánul jött és leírtam, hogy a pénznek halálszaga van, mert megöli a lelket. Ha a pénz, az anyagi világhoz láncol: nincs Önmagát kiszabadító művészi vagy politikai sikerpálya, nincs boldogító világvallás vagy szekta. 
 

(Meg jelent TE DRÁGA ÉLET kötetemben, Budapest, 1998-ban.)

Juhos-Kiss János

orgona.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

Juhos-Kiss János

+36-30-310-59-57

juhoskiss@yahoo.com

Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Május / 2018 >>


Statisztika

Online: 2
Összes: 143939
Hónap: 1881
Nap: 81