Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sün

2011.03.15

 

 

Sün

 

 

         A városból jövet a kerten keresztül igyekszem be a házba, hogy mielőtt leverne a fizikai fáradtság, a gyári munka és a kisvárosi csatangolás után, tudjak egy kicsit olvasni.

         Belemerülök a kerti szürkületbe. Valami neszre, surranásra leszek figyelmes. Sün mászik a sűrű málnásban, s amikor észrevesz, megáll. Felé lépek, s kezd összehúzódni. Lehajolok, mire eszembe nyilall életem első igazi fájdalma… Ilyen sün volt az is, de én gyenge szövetségesnek bizonyultam.

         Számolgatom az éveket. 1982-ben vagyunk, eltelt tizenkilenc év, akkor én négy éves lehettem, a bátyám hat évvel több.

         A bátyám a tóba dobott egy sünt. Ordítottam, toporzékoltam, vad dühvel a bátyámnak estem:

         Miért tetted? Bolond vagy? Látod, szegény sündisznó meghalt!

         Bömbölésem annak arányában halkult, ahogyan a sün szaporán úszva kezdte megközelíteni a partot. Örömömben tapsoltam, biztattam, ugráltam. Nagyon jó érzés volt, hogy a sün úszni is tud, s nem halt meg. De mielőtt kimászhatott volna a partra, ott állt a bátyám lapáttal a kezében, és nagy lendülettel és még nagyobb lelkesedéssel máris visszadobta a tó közepéig. Tiltakozásom, kapálózásom, annyit ért, mint döglött lovon a patkó. (A bátyám mindenféle rosszaságot elkövetett, sokszor még este is kerestük édesanyámmal a piacon, mert nem jött haza.) Akkor a bátyám, látva idegeskedésem, annál jobban kacagott s csúfolt:

         Na mi van, Puti? Kapd el, Puti! Nesze Puti! kiáltotta. Putinak nevezett, mert nekem semmi sem tetszett, amit ő csinált.

         Levegőért kapkodva ordítottam. Odaszaladt a szomszéd fiú, Dani, aki a bátyámmal volt egyidős, s kacagott:


         Adjuk a kutyámnak! Adjuk a kutyámnak a sündisznót, lássuk, megeszi?

         Bolond! Bolond! Bolond! tört ki torkomból a tiltakozás, s dobálni kezdtem a fiúkat, de a kövek erőtlenül hulltak két-három méterre, a földre. Kérlelni kezdtem őket, hogy adják nekem a sünt, én felnevelem, inkább adják nekem… Ők a kutyának szánták, és elé dobták, hahotáztak. Gyorsan el akartam rohanni, de lábaim összeakadtak, s belezuhantam a sárba. Torkom szakadtából bömböltem, s elájultam. Édesanyám ölében tértem magamhoz, mocskos arcomról csókolgatta, törölgette könnyeim, s megígérte vásárol nekem autót, ha abbahagyom a sírást. A bátyámék, akkor már árkon-bokron túljárhattak.

         Most óvatosan leültem a sün mellé, nem baj, ha fehér nadrágomba beletörik a fű. Simogattam. Tüskéi nem szúrtak. Az a másik sün tragédiája úgy belém ivódott, mint az, amikor élve eltemette sárga cicámat. Feltűnt bátyám erőteljes röhögése, miközben azt ismételgette:

         Puti, Puti! Hol van a macskád? Keresd meg a macskádat! Úgysem találod meg! Haha!

         Összevissza, keresztbe-kasul futkostam az udvaron, már a kert, és a rét minden bokrát átkutattam, de a cicámat nem találtam, csak révézetes nyávogását hallottam. A ház mögé rohantam. Kedvenc cicámat, a friss földtúrásból, erős sírógörcsben, ujjaimmal kezdtem kikaparni, hogy aztán már csak megdögleni lássam.

         Emlékeimre is leereszkedett a szürkület.

         A sün szagolgatja nadrágomat, érzi, hogy barátja vagyok?         Csak az ősbizalom biztosíthatja megmaradásunkat, itt világégések, kisemmizések, megalázások után, az ember is naponta kezdi elölről az életet.

          Ne menj el, gyere csak velem. Beszélek a sünhöz, s lehajolok. Bátran felmerészkedik a tenyeremre, s elindulok vele
a házunk felé. Nem bántalak, te se szúrj, bárcsak ne kellene remegni: álszabadságban, áljólétben!

         Már a szilvafák lombjai is, feketén lengenek.

         Sün barátom tüskéi, mind parányi kis nyílhegyek, birizgálják tenyerem, amikor leteszem a lépcső mellé, s bemegyek, villanyt gyújtani. Hamar befutok a spájzba, egy pléhtányéron tejet hozok, s leteszem a cementre, az orra elé. Nem akar enni. Szégyelli az alamizsnát. Újra bemegyek az előszobába, s lekattintom a villanyt. Már nem távolodik el a tányértól. Surran, szisszen egy darabig, aztán jóízűen felszürcsöli a tejet.

         Milyen hülyeségekkel töltöm a drága időmet merengek, aztán mintha nekem is ízlene a tej, bemegyek a spájzba újra tejért.

         Tévedni emberi dolog, mondta a sün és lemászott a surlókeféről motyogtam közben.

         Te, kivel beszélsz? kiáltja bentről édesanyám.

         Sün Sanyival!

         Hová viszed már megint azt a tejet?

         A disznónak! kiáltom vissza.

         Meg vagy zavarodva!? szalad ki édesanyám. Kint a lépcsőn mosolyogva hozzáteszi:

         Né, sündisznó! Adjál még neki egy kis tejet.

         Szeptember végén, de a hidegek előtt, a málnásban hat kis sündisznót pillantottam meg, akár hat kis ujjatlan kesztyű. Az anyjukkal, és az ólban lévő nagy disznóval együtt: gyarapodott a gazdaságunk.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

Juhos-Kiss János

+36-30-310-59-57

juhoskiss@yahoo.com

Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Július / 2018 >>


Statisztika

Online: 2
Összes: 148448
Hónap: 2644
Nap: 60